Visszavonták Sztepan Bandera kitüntetését
2011. január 12. 11:53 MTI
A korábbi bírósági döntés nyomán Ukrajnában érvénytelenítették azt a rendeletet, amellyel Viktor Juscsenko korábbi államfő az Ukrajna Hőse posztumusz kitüntetést adományozta Sztepan Bandera nacionalista vezetőnek - közölte az elnöki sajtóhivatal.
Korábban
Tavaly áprilisban egy donyecki körzeti bíróság már jogellenesnek minősítette a díj odaítélését a nácikkal való együttműködéssel vádolt Sztepan Banderának.
Sztepan Bandera (1909-1959), az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) volt vezetője, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) alapítója volt. Kortárs ukrán történészek szerint a szovjethatalom idején megvetett ukrán nacionalisták előbb üdvözölték 1941-ben a náci megszállást, majd hadat üzentek a németeknek. Az UPA a nem kommunista lengyel ellenállók (Armia Krajowa) és a szovjetek ellen egyaránt harcolt.
Juscsenko röviddel azelőtt adta ki - a most érvénytelenített - rendeletet, hogy tavaly februárban lejárt volna elnöki megbízatása. Az akkori államfő, aki hazafinak nevezte Banderát, függetlenségi harcosoknak tartja a nacionalistákat. Véleményét korántsem osztják egyöntetűen Ukrajnában, és Oroszországot is ingerli ez az értékelés. Moszkva rendszeresen azzal vádolta meg Kijevet, hogy háborús bűnösöket dicsőit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.