Középkori receptekre vált a sztárszakács
2011. január 19. 16:29 MTI
Az űrkorszakról a középkorra vált Heston Blumenthal: a molekuláris gasztronómia fejedelme új, Dinner nevű étterme étlapján olyan fogásokat vonultat fel, amelyeket a középkorban asztalra került ételek ihletnek.
Korábban
Blumenthal első londoni éttermében a kémcsövek és a folyékony nitrogén helyét óriási nyársak, a high-tech konyhaeszközökét pedig hagyományosabbak veszik át. A séf - akinek Fat Duck nevű, három Michelin-csillagos brayi éttermét a világ legjobbjai között emlegetik - úgy fogalmazott, hogy új éttermének fogásait a középkorból származó, Tudor-, Stuart- és György-korabeli receptek ihlették.
A 44 éves szakács "modern és történelmi brit" konyhaként jellemezte a Dinner menüjét, kiemelve, hogy 21. századi köntöst kíván húzni a régi kulináris hagyományokra. Az étteremben felfedezettje, Ashley Palmer-Watts lesz a vezető séf, az első vendégeket január végén várják. "Ha visszamegyünk két, három vagy négy évszázadot, gasztronómiai örökségünk ugyanolyan jó, mint bármely más európai országé. De ez valahol elveszett az évek során. Pedig a franciák eleinte Les Rosbifs-nek hívtak minket, olyan jól értettünk a nyílt tűzön való hússütéshez. Hozzánk küldték tanulni szakácsaikat..." - fejtegette Blumenthal.
A vendégek üvegfalon keresztül láthatják majd, hogy készülnek a középkori fogások, amelyek között nyárson sült ananász, illetve csirkemájból és foi gras-ból (hizlalt kacsa- vagy libamáj) készült, sodóval borított, mandarinszerűvé sütött "húsgyümölcs" is szerepel. A kevésbé kalandvágyó vendégek középkori rizottót is választhatnak. Utóbbi recept 1390-ig nyúlik vissza. Az ételek mellé középkori ihletésű koktélokat is terveznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap