2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A pilóta, akinek sikerült megszöknie a brit hadifogolytáborból

2011. február 21. 14:56 The Daily Telegraph

Napvilágot látott annak a pilótának a története, akinek a német hadifoglyok közül egyedüliként sikerült megszöknie Nagy-Britanniából.

Gunther Pluschow hatalmas erőfeszítések árán, óriási szerencsével menekült meg a derbyshire-i táborból 1915 nyarán. Miután becsapta fogva tartóit, megváltoztatta külsejét, átúszta a Temze tölcsértorkolatát, majd egy holland gőzös fedélzetén meghúzva magát elmenekült. Vonatra szállt, majd Németországba való érkezése után Vaskereszttel tüntették ki. Mostanra Pluschow történetének minden részlete ismertté vált, köszönhetően egy brit történész áldozatos munkájának, aki hét évet szentelt a kalandos sorsú német katona életének kutatására.

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Franz Von Werra pilóta volt az egyetlen olyan német katona, akinek sikerült megszöknie egy brit hadifogolytáborból. (életét az 1957-es The One That Got Away című film örökítette meg, Hardy Krugerral a főszerepben.) Vin Werrát azonban Nagy-Britanniában újra elfogták, majd Kanadába szállították, ahonnan Németországba került. „Pluschow egy hihetetlen karakter, főleg azért, mivel ő volt az egyetlen olyan német katona, akinek sikerült a világháborúban megszöknie egy brit táborból” – mondta el a pilótáról szóló könyv szerzője, Anton Rippon.

„A németek a szabadulása után nem küldték újra csatába, mivel nem akarták, hogy megint elfogják, vagy megöljék, személyét inkább propagandacélokra használták fel. A háború után azonban az ünnepelt hősből a múlt embere lett. Szökésének története nem nagyon ismert Nagy-Britanniában. A hatóságok nem csináltak nagy ügyet belőle, azóta pedig egyetlen említést sem tettek róla” – tette hozzá.

Pluschow 28 éves volt az első világháború kitörésekor, ekkor egy kínai német kolónián állomásozott. Amikor Japán hadiállapotba került Németországgal, a férfi egy egyszemélyes Rumpler Taube repülőn Kína egyik biztonságos pontjára menekült. E.F McGarvin néven hamis papírokkal az SS Mongolia fedélzetén elhagyta Sanghajt, ahonnan december 5-én San Franciscóba utazott. Végigjárta az amerikai kontinenst, majd egy újabb, ezúttal svájci útlevelet szerzett magának, s Ernst Smith néven folytatta útját. Egy olasz felségjelzésű gőzhajóval a brit fennhatóság alatt álló Gibraltárra hajózott, de ott elfogták, majd 1915 májusában Donington Hall fogolytáborába szállították.

Július 4-én egyik társával sikerült megszöknie, miután látta, hogyan ugorja át könnyűszerrel az elsőre magasnak tetsző szögesdrótkerítést egy fiatal szarvas; 24 kilométer gyaloglás után Derbybe érkeztek, s felszálltak az első, Londonba tartó vonatra. Szökésükről másnap a Daily Sketch nevű újság számolt bele, amely neveket és pontos személyleírást is közölt. Miután társát elfogták, Pluschow a blackfriarsi állomás felé vette az irányt. Itt a ruháját akarta leadni, de amikor a nevét kérdezték, a férfi véletlenül a német „meine” szóval kezdte válaszát; ez szerencséjére senkinek sem tűnt fel, így végül a Mr. Mine nevet írták papírjaira.

„Mine” dokkmunkásnak álcázva indult tovább, majd július 7-én sikerült elcsípnie egy beszélgetést, amely egy Tilbury-ból induló holland gőzösről szólt. Vonattal Essexbe utazott, átúszta a Temzét, hogy egy evezőhajón folytathassa útját, de a folyó erős sodrása ezt nem tette lehetővé. Amikor több nap várakozás után végre megérkezett, a tömegbe elvegyülve szállt fel a Prinses Juliana-ra. Flushingnál egy rendőrrel gyűlt meg a baja, de végül papírok nélkül is elengedték, így érkezett meg Németországba.

Terry Charman, a londoni Birodalmi Háborús Múzeum igazgatója szerint azért sikerült olyan kevés német katonának megszöknie a brit táborokból, mivel eleve nagyon kevesek raboskodtak a szigetországban. „A legtöbb első világháborús hadifogoly Franciaországban volt, míg sokukat építkezésekre küldtek. A második világháborúban Kanadába deportálták őket, Churchill ugyanis nem akarta, hogy egy esetleges német invázió nagy számban találja itt őket, majd felszabadítsa” – nyilatkozta Charman. A világháború után Pluschow megházasodott és a német légiposta-szolgálatnál helyezkedett el. Dél-Amerikában felfedező utakon járt, itt érte utol a halál, amikor 1931-ben repülőgépével balesetet szenvedett és lezuhant.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár