Honlap indult a délvidéki atrocitásokról
2011. február 23. 08:31 MTI
Honlapot indított a Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány a második világháború végén a Vajdaság területén meggyilkolt magyarokról. A tomegsirok.hu a február 22-én, kedden a budapesti Terror Háza Múzeumban ugyanerről a témáról szóló kiállítás megnyitójával egy időben vált elérhetővé.
Korábban
A tömegsirok.hu oldal tartalmazza a kutatók és tanúk által eddig azonosított áldozatok, 4735 ember nevét, településenként. Emellett a túlélőkkel és szemtanúkkal készített interjúk tekinthetők meg a honlapon, amely könyvrészleteket, levéltári dokumentumok fénymásolatait és a délvidéki vérengzésekről szóló történeti munkák rövid ismertetőjét is tartalmazza. A Délvidéki Mártírium 1944-45 Alapítvány által létrehozott és fenntartott honlap egyelőre állami támogatások nélkül, magánerőből működik.
1944-45-ben az egykori Jugoszláviában, a mai Bácska és Bánát, valamint a baranyai háromszög területén a bevonuló jugoszláv partizánalakulatokból létesült új katonai hatóság utasítására tömegesen kínozták meg és végezték ki a kollektív bűnösséggel vádolt magyar és német nemzetiségű lakosokat. Így álltak bosszút egyebek mellett az 1942. januári "hideg napokért", amikor magyar katonák mintegy négyezer szerbet és zsidót gyilkoltak meg. A délvidéki magyarok közül 15-20 ezer embert gyilkoltak meg 1944-ben és 1945 elején. A Vajdaságból elüldözött magyarok száma 85 ezerre tehető.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.