Az Alföld őstörténete egy lelőhelyről
2011. március 9. 12:41
Az Alföld őstörténetéről kaphatnak keresztmetszetet az érdeklődők azon leletek segítségével, melyeket Hódmezővásárhely Kingéc elnevezésű határrészében tártak fel a Tornyai János Múzeum régészei.
Korábban
Egy tervezett homokbánya miatt több mint ötvenezer négyzetméternyi területet vizsgáltak át kutatóárkokkal 2009 augusztusa és decembere között – mondta Csányi Viktor ásatásvezető. Szinte egyedülálló módon tizennégy régészeti korszak emlékei kerültek elő az ásatások során. A korai újkőkortól a középkorig az Alföldön megforduló legtöbb nép megjelent a területen.
Az első csoport, amelynek egy körülbelül hatezer éves településrészletét sikerült feltárni a Körös-kultúrához tartozott, az utolsó leletek pedig a 18. századi, gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdák redukált égetési technikával készült korsói voltak – közölte a régész. A szakemberek találtak leleteket a késő újkőkorból, a rézkor és a bronzkor mindhárom időszakából. Igazi kuriózumnak számít az eddig csak hamvasztásos temetőiről ismert késő bronzkori Rákóczifalvi-csoport feltárt településrészlete. Előkerült tőlük például egy hatalmas élelemtároló cserépedény, amelynek alakja és megmunkálása is eltér más kultúrákétól.
Feltárták egy vaskori kelta csoport egykori földbe mélyített edényműhelyét is. A kelták az edénykészítéshez grafitot használtak – a feltehetően Erdélyből Vásárhely közelébe szállított anyag – nagyobb rögei és törmelékei is előkerültek a műhely padlószintjéről – tudatta az ásatásvezető. A népvándorlás korából a szarmaták, majd az avarok nyomait találták meg, és a terület fémdetektoros átvizsgálása során a honfoglalás időszakából is előkerült néhány szórványlelet. A régészek például aranyozott bronz női ruhadíszekre és egy kígyófejvéges bronz karperecre bukkantak.
Kingéc az Árpád-korban is lakott település volt, az itt élők a feltárt karámok nyomai alapján főként állattartással foglalkoztak. A falu feltehetően a 13. századi településkoncentráció idején néptelenedett el, hiszen az első 14. századi oklevelekben már Kingécpusztaként, vagyis lakatlan területként említik. Mivel a szabályozás előtt a Tisza ártere egészen Kingécig elért, a terület vízzel körülvett, gazdag legelőkkel rendelkező szárazulat volt, feltehetően ennek köszönhető, hogy ennyi népcsoport megtelepedett itt – magyarázta Csányi Viktor.
A Kingécen feltárt leletanyag restaurálása hamarosan befejeződik, a múzeum szakemberei már elkezdték a leletanyag nyilvántartásba vételét, fotózását, rajzolását és tudományos feldolgozását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap