Ókori városok, ahogy még sohasem láttuk őket
2011. március 18. 09:43
Egy új régészeti projekt ókori városok mindennapi életét kívánja rekonstruálni, amivel többek között a Bizánci Birodalom központjának ismeretlen történetéről hullhat le a fátyol.
Korábban
A mindennapi élettel kapcsolatos információk a régészeti feltárásoknak köszönhetően bőségesen állnak rendelkezésre olyan római városok esetében, mint Pompeji. Nem úgy a középkorba való átmenet hosszú időszakából, a „késő antikvitás” (300-650) településeivel kapcsolatban.
A Kenti Egyetem ezt a hiányt szeretné pótolni. Egy három éves projekt (A késő ókori város vizualizációja) keretében, Luke Lavan régész vezetésével a Földközi-tenger térségéből származó műkincseket tártak fel és vizsgáltak meg, s az ezekből nyert információk segítségével a projekt az ókori városok mindennapi életét vizualizálná. Habár Konstantinápoly felett ma már a modern Isztambul terül el, az olaszországi, törökországi és tunéziai leletek érdekes részletekkel gazdagíthatják a jelzett időszak településeinek városképeiről alkotott – felettébb hiányos – fogalmunkat.
„Kevés film és tévéműsor próbálta a késő antikvitás kori városok mindennapjait vizualizálni. A legtöbb ember így egyáltalán nem tudja elképzelni, hogyan nézhettek ki a Mediterráneum városai: Karthágó, Jeruzsálem vagy éppen Konstantinápoly” – nyilatkozta Lavan. „Ez az európai civilizáció fejlődése szempontjából kritikus időszak volt, bár feltűnően keveset tudunk a városok mindennapjairól. Ha az ember becsukja a szemét, el tudja képzelni a római és a pompeji hétköznapokat, de a késő antikvitás kori városokét már nem” – tette hozzá.
„Különösen az érdekel minket, hogy az emberek hogyan használták a városi köztereket. Reméljük, hogy nemcsak az építészetet tudjuk rekonstruálni, hanem Konstantinápoly pezsgő élete is megelevenedhet – jogászokkal, papokkal, utcagyerekekkel és prostituáltakkal” – fogalmazott Lavan, aki szerint a régészeti feltárások jó állapotban találhatják a városokat, mivel azok voltak az utolsó rétegek, mielőtt a lakók elhagyták volna. A projekt vezetőinek reményei szerint a kutatás eredményeit a szakma és – illusztrált katalógusok formájában – a nagyközönség számára is elérhetővé teszik, így a filmkészítők, az írók és a múzeumigazgatók is könnyebben nyúlhatnak az addig kevéssé dokumentált témához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap