Vita az adai Damjanich-emlékmű miatt
2011. március 20. 18:41 MTI
Három szerb párt is tiltakozik a március 13-án a vajdasági Adán felavatott Damjanich-emlékmű miatt, arra hivatkozva, hogy az aradi vértanú szerbellenes volt. Ezt cáfolja Pál Tibor történész, akit a Magyar Szó című délvidéki napilap kérdezett meg az eset kapcsán.
Korábban
A március 15-i ünnepségek részeként avatták fel Adán Damjanich János domborművét a Tisza-parti városban. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szerb származású tábornokának emlékműve, Simó Ágoston keramikus művész alkotása, Ada testvérvárosa, Budakalász ajándéka.
Az emlékmű felállítását követően elsőként a Szerb Megújhodási Mozgalom követelte annak mielőbbi eltávolítását, majd a Szerb Haladó Párt képviselői aláírásgyűjtésbe kezdtek és tüntetést jelentettek be a dombormű eltávolításáért. A Szerbiai Demokrata Párt tartományi szervezete már nem csupán szerbgyűlölőként, hanem "minden nem magyar vajdasági nemzet üldözőjeként" emlegette közleményében Damjanich Jánost.
Pál Tibor délvidéki történész a Magyar Szónak szombaton nyilatkozva elmondta, hogy a szerb részről tapasztalható Damjanich-gyűlölet abból a neki tulajdonított, ám általa valójában bizonyítottan ki nem jelentett mondatból fakad, mely szerint minden szerbet ki kell irtani, ezért utolsónak ő fogja saját magát fejbe lőni.
"Még ha mondott is volna ilyesmit, abból is az látszana, szerbnek vallotta magát. Mindez azonban tárgytalan, mert a történetírás bebizonyította, hogy e kijelentést utólag, valamikor a 19. század nyolcvanas éveiben adták a szájába" - mondta a történész, hozzátéve, hogy tapasztalatai szerint a szerb történészek "nem ítélik el olyan egyértelműen Damjanichot, mint a politikusok. Ebből is látszik, hogy az adai esetnek semmi köze sincs a tudományhoz vagy az igazsághoz, egyedül a politikához van köze."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap