Elindult a Budapesti Múmia Projekt
2011. március 30. 12:33 MTI
A Szépművészeti Múzeum négy múmiáját vizsgálják a Semmelweis Egyetem radiológusai, hogy a modern képalkotó eljárás segítségével az egykori egyiptomi nemesek virtuálisan három dimenzióban is megtekinthetőek legyenek.
Korábban
A Semmelweis Egyetem az MTI-vel közölte, az orvos-diagnosztikai módszereknek köszönhetően kiderülhet, milyen betegségben szenvedtek, mi okozta halálukat, de feltehetően azt is pontosabban tudják meghatározni, hogy melyik korban éltek, vagy milyen további temetkezési mellékletekkel (például amulettekkel) látták el a halottakat túlvilági utazásuk megkezdése előtt. "Az előzetes tudományos vizsgálat egy jövőbeni együttműködés első lépése, melynek eredményétől teszik függővé a további kutatási terveket" – olvasható az egyetem közleményében.
A leleteket először hagyományos módszerekkel vizsgálják meg a kutatók a múzeumban, majd a múmiákat az egyetemre szállítják. A sterilitás szabályait szem előtt tartva egyenként vetik alá a computer-tomográfiai (CT) vizsgálatnak. A leletekről így háromdimenziós, a további kutatások szempontjából jól használható modellek készülnek, ezek képezik majd a Szépművészeti Múzeum 2011 júniusára tervezett kiállításának gerincét. A Dózsa György úti intézmény további részleteket nem kívánt az MTI-vel közölni, de Facebook-oldalán arról olvasható bejegyzés, hogy a vizsgálat a Budapest Múmia Projekt, egy interdiszciplináris kutatássorozat része, melynek célja a múzeum Egyiptomi Gyűjteményében őrzött négy ókori múmia minél teljesebb megismerése.
Mint írták, a CT-vizsgálatok felvételei alapján olyan háromdimenziós modellek készülnek, amelyek segítségével a múmiák a későbbiekben anélkül lesznek vizsgálhatóak a kutatók számára, és bemutathatóak a múzeumi nagyközönségnek, hogy a szigorúan klimatizált környezetben tartott eredeti testeket újból mozgatnák.
A Szépművészeti Múzeum közel 4000 művet számláló Egyiptomi Gyűjteménye Közép-Európa egyik leggazdagabb kollekciója, ahol a fáraók korának művészetével találkozhatunk. Egyúttal ez a múzeum egyetlen olyan gyűjteménye, amely magyar ásatásból származó tárgyakkal is büszkélkedhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap