Tényleg megkínozták a kenyaiakat a britek
2011. április 8. 16:02 MTI
A brit külügyminisztérium elismerte, hogy brit gyarmati tisztviselők kínzásokat és gyilkosságokat követtek el Kenyában a múlt század 50-es éveiben, ugyanakkor tagadta, hogy a mai kormányzatot felelősség terhelné az atrocitások túlélőivel szemben.
Korábban
A Foreign Office csütörtöki nyilatkozata abban a perben hangzott el, amelyet négy idős kenyai állampolgár indított egy londoni bíróságon. A 80 év körüli férfiak keresetükben azt állítják, hogy kegyetlen bánásmódot és kínzást szenvedtek el brit gyarmat hivatalnokai részéről az 1950-es években, a brit uralom ellen kitört Mau Mau felkelés idején. A brit és afrikai katonák, illetve rendőrök által őrzött fogolytáborokban napirenden volt az ütlegelés, különféle kínzások, szexuális erőszak, beleértve a kiherélést is.
A 83 éves Wambugu Wa Nyingi három, szintén idős felperes társával együtt érkezett a brit fővárosba. Mint vallomásában elmondta, annak idején nyolc évet töltött brit fogságban vádemelés nélkül. Ezalatt kényszermunkát kellett végeznie, és szinte minden nap megverték az őrök. Tagja volt a függetlenségért küzdő Kenyai Afrikai Unió nevű pártnak, ám nem vett részt a Mau Mau felkelésben.
A Mau Mau titkos szervezet volt, amely főleg a kikuju törzsből verbuválta tagjait, és erőszakos akciókat hajtott végre a brit gyarmatosítók ellen. Winston Churchill angol miniszterelnök 1952-ben rendkívüli állapotot hirdetett ki Kenyában, egyúttal offenzívát indított a Mau Mau felkelői ellen. Ennek során 1956-ig 11 ezer kenyait öltek meg.
A kenyai emberjogi bizottság adatai szerint az 50-es években 90 ezer kenyait végeztek ki, kínoztak vagy csonkítottak meg a britek; a fogolytáborokban összesen 160 ezer embert tartottak fogva gyalázatos körülmények között. Az őrizetesek között volt a jelenlegi amerikai elnök nagyapja, Hussein Onyango Obama is.
A londoni per megkezdése előtt a brit kormány mintegy 2000 kötetnyi titkos dokumentumot hozott nyilvánosságra egykori gyarmatairól, köztük mintegy harminc kötetet a Mau Mau felkelésről. A kenyaiak keresete megnyithatja az utat a brit gyarmati uralom idején másutt - így Nigériában, Cipruson vagy Palesztinában - elkövetett jogsértések miatti perek előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap