Elkezdődött a Lajta emlékév
2011. április 28. 12:22 MTI
A komáromi Monostori erődben tartott szerdai konferenciával kezdetét vette a Lajta emlékév, amelyet a műemléki védettségű Leitha/Lajta monitor 140 évvel ezelőtti vízre bocsátásának alkalmából hirdettek meg. A Lajta a legrégebbi úszóképes hadihajó az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből.
Korábban
A kis oldalmagasságú, széles testű, lövegtornyos páncélozott hadihajók gyűjtőnevüket az amerikai polgárháború idején épített, 1862-ben vízre bocsátott USS Monitor elnevezésű hajóról kapták, mert az azon alkalmazott haditechnikai újítások annyira beváltak, hogy az egész világon alkalmazni kezdték őket. Európában az angolok után másodikként, az Osztrák-Magyar Monarchia építtetett ilyeneket. Ezek közül az első kettő a fiumei hajógyárban épült Maros és az Újpesten épült Lajta voltak. A kifejezetten folyami használatra kifejlesztett, rendkívül kis merülésű hajókat Josef von Romako mérnök tervezte.
A Lajta monitort 1871. május 17-én Leitha néven bocsátották vízre Újpesten. A kiegyezés után születőben levő magyar ipar büszkeségét az Első Magyar Pest-Fiumei Hajógyár Rt. építette meg. A Monarchia haditengerészetében is újdonságnak számító hajóra került az első forgatható lövegtorony, és ez volt az első tisztán fémből épült, két csavarral hajtott, csupán géppel mozgatott hadihajó.
A Leitha 1872-ben állt szolgálatba a Duna Flottillánál, első hadi bevetése 1876-ban Belgrádnál volt. Végigharcolta az I. világháborút, majd 1919-ben már magyar néven, Lajta monitorként vett részt a Tanácsköztársaság alatti harcokban. 1920-ban a hajót a trianoni békeszerződés után Magyarországnak ítélték azzal, hogy a továbbiakban csak fegyverzet nélküli polgári vízi járműként alkalmazható.
A fegyverzetétől megfosztott csupasz hajótestet 1921-ben a Fleischmann Antal nevét viselő Dunakotró és Gőzhajózási Vállalat vette meg. Itt 1928-ban elevátorhajónak építették át és József Lajos néven, kotróhajóként működtették. 1948-tól a cég jogutódja, a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat (Foka) üzemeltette, FK-201-es néven. Főgépe akkor már nem gőzgép, hanem egy Láng-féle dízelmotor volt.
Lelkes magánszemélyek már 1986 óta dolgoztak a megmentésén. Margitay-Becht András amatőr hajózástörténész kezdeményezésére 1992. november 11-én védetté nyilvánították, és 1993-ban már ismét Lajta néven került - állami tulajdonban maradva - a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezelésébe. Felavatásának 125. évfordulóján, 1996-ban Budapesten állították ki, megtépázott lövegtornyában alkalmi kiállítás nyílt a műszaki-technikai matuzsálem történetéről.
A Lajta monitor sokáig a Dunai Honvéd Folyami Flottilla újpesti hadikikötőjében várta sorsa jobbra fordulását, majd 2005 áprilisában a Zoltán Gőzös Alapítvánnyal kötött megállapodás alapján Neszmélyre került. A hajó felújítása a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zoltán Alapítvány közötti megállapodás értelmében Komáromban folyt.
Az 1887-es állapotában újjászületett Lajta monitor múzeumhajót 2010. augusztus 20-án újrakeresztelték és a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred tiszteletbeli zászlóshajójává nyilvánították, majd átúsztatták végleges kikötőjébe, a neszmélyi Hajóskanzenbe, ahonnan az emlékév keretében rövid időre kihajózik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap