Oszama nem Eichmann
2011. május 4. 13:17
A tálibok vezetőjével ellentétben Eichmann nem számított arra, hogy kézre kerítik, elfogásakor nem állt ellen, bűnösségét beismerte, a felkutatására indított akció pedig nem a meggyilkolását szolgálta – igaz, csak a megadásra utaló egyértelmű jel mentette volna meg Bin Laden életét is. A két eseményt azonban mindkét „befogadó” ország ugyanúgy szuverenitásuk megsértéseként értékelte.
Korábban
Eichmannt ugyan a világháború után egyszer már elfogták az amerikaiak, de akkor még személyazonosságát megtagadva sikerült megszöknie, s egy ideig a németországi Altensalzkothban bújkált. 1950 elején Olaszországba ment, ahol ismét álnéven élt; egy ferences szerzetes jóvoltából megkapta a Nemzetközi Vöröskereszt által kiállított humanitárius útlevelet, majd egy argentin vízum birtokában a dél-amerikai ország felé vette az irányt, ahol az elkövetkező tíz évben családjával együtt élt. A két vezető közötti legfontosabb különbség, hogy míg Eichmann egyáltalán nem kommunikált a külvilággal (1960 körül adott interjút a zsidók megsemmisítésével kapcsolatos belső mozgatórugóiról egy holland kollaborátornak-újságírónak), addig Bin Laden rendre harcos video-üzenetekben szólt híveihez.
Egy 1958-as, a német hírszerzés által a CIA-nak átnyújtott memorandum szerint Eichmann 1952 óta élt Argentínában Clemens néven. A CIA azonban nem lépett, mivel úgy gondolták, hogy Eichmann letartóztatása rossz hatással lett volna az amerikai-német kapcsolatokra, mondván, ráirányítaná a figyelmet az egykori náci tisztviselők háború utáni karrierjére. Konrad Adenauer leginkább a nemzetbiztonsági tanácsadója, Hans Globkét érintő terhelő tanúvallomás miatt aggódott, a férfinak ugyanis oroszlánrésze volt a nürnbergi faji törvények megalkotásában. Abban az időben se a CIA-nak, se az Egyesült Államoknak nem volt olyan elképzelése, amely a nácik üldözését tette volna lehetővé, ráadásul a hírszerzésnek külön érdeke fűződött ahhoz, hogy megvédje Reinhard Gehlent, aki több száz egykori náci kémet toborzott a CIA számára.
Eichmann háborítatlanul élt a dél-amerikai országban, s annyira nem számított arra, hogy valaha is a Moszad kezére kerül, hogy családtagjainak neveit sem változtatta meg – végül ez vezetett elfogásához. A „végső megoldás” kitervelőjét a Moszad és a Shin Bet ügynökei fogták el, egy biztonságos helyre vitték, majd miután megbizonyosodtak személyazonossága felől, megkérdezték tőle, hogy mit szeretne: ha azonnal kivégzik, vagy ha bíróság elé állítanának – Eichmann az utóbbit választotta. A területén végrehajtott titkosszolgálati akció ellen panasszal élt Argentína, s az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgette az ügyben.
A Jeruzsálemben lezajlott perben Eichmannt bűnösnek találták, 1961. december 15-én kötél általi halálra ítélték, amelyet 1962. május 31-én hajtottak végre. Miután holttestét egy krematóriumban elégették, hamvait a Földközi-tengerbe szórták, amivel – Bin Laden esetéhez hasonlóan – el szerették volna kerülni, hogy sírhelye zarándokhellyé váljon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.