"Kozmikus halálsugarakat" kutattak a csehek
2011. június 14. 09:38 MTI
A "kozmikus halálsugarak" katonai kihasználásának lehetőségét kutatták a II. világháború után Csehországban (Csehszlovákiában) a korabeli államfői hivatal közvetlen utasítására és annak irányítása alatt.
Korábban
Az eddig ismeretlen katonai kutatást Jirí Kotyk cseh történész fedezte fel a csehszlovák Állambiztonsági Hivatal (STB) jelenleg még zárolt levéltári anyagai és néhány korabeli szemtanú emlékei alapján - közölte a hét végén a közszolgálati Cseh Televízió. A kutatást röviddel az 1948 februári kommunista hatalomátvétel előtt befejezték, s az eredményeket, illetve a kutatóközpont berendezéseit az antikommunista aktivisták egy csoportja Nyugatra menekítette.
A kísérleteket az úgynevezett kozmikus halálsugarakkal a Prágától mintegy 70 kilométerre keletre fekvő Zivanice település elhagyott téglagyárában végezték. A televízió felvételei szerint a terület ma elhagyott, fákkal van benőve, az egykori épületek alapjai alig felismerhetőek. Levéltári dokumentumok szerint a kutatást és a kísérleteket egyelőre ismeretlen okokból közvetlenül Edvard Benes államfő hivatala irányította, és a Legiobankában lévő különleges pénzalapból finanszírozta.
A laboratóriumok munkáját Jan Stampfel mérnök irányította, és kiderült, hogy a munkák iránt a korabeli már kommunista ellenőrzés alatt lévő Állambiztonsági Hivatal is nagy érdeklődést mutatott. "Az STB jelentéseiben valamiféle epsilonsugarakról, illetve állatokon elvégzett laboratóriumi kísérletekről van szó" - mondta a televíziónak Kotyk. Néhány idősebb helyi lakos elmondta: a háború után arról beszélt a lakosság, hogy a laboratóriumokban olyan sugarakkal kísérleteznek, amelyek akár ötven méternyi távolságból is képesek agyonütni a kutyát. "Azt állították, hogy a levegőből különféle sugárzások érkeznek, néha jók, néha rosszak, és hogy a sugarak hatással vannak az emberre is" - jelentette ki egy idős asszony, aki fiatalon rövid ideig segédmunkásként dolgozott a kutatóközpontban.
Jan Stampfel, a laboratóriumok vezetője 1947 őszén a szovjetekkel és a britekkel is tárgyalásokat folytatott a "halálsugarak" kutatási eredményeinek esetleges átadásáról. Ezeket az állambiztonság is megpróbálta megszerezni. A kereszténydemokrata Néppárt helyi aktivistái 1947 karácsonyán a laboratórium legfontosabb berendezéseit Németország nyugati szövetségesek által megszállt övezetébe szállították.
"Az akciót az elnöki iroda közvetlen utasítására hajtottuk végre. Állítólag erre azért volt szükség, hogy a berendezések és az anyag ne kerülhessen a Szovjetunió kezébe" - állítja Václav Metelka, az akció egyik résztvevője kiadatlan emlékirataiban.
Jan Stampfel 1950-ben meghalt. A laboratóriumi berendezéseket Nyugatra szállítók többségét az ötvenes évek elején koholt perekben "hazaárulásért" sokéves börtönbüntetésre ítélték.
A kutatás eredményei, illetve a laboratóriumi berendezések további sorsa máig ismeretlen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.