Van Gogh és fivére
2011. június 22. 14:21 MTI
Egy korábban önarcképnek vélt festményről úgy vélik az amszterdami Van Gogh Múzeum szakemberei, hogy az inkább a mester a fivéréről, Theóról készülhetett.
Korábban
A szakértőket számos jel vezette nyomra: többek között a fül formája, amely Theóéhoz hasonlóan kerekebb, mint a festőé volt, valamint a szakáll, amely sárgásbarna, és nem sötét vörös, mint Vincenté. Ha a feltételezés bebizonyosodik, ez a kép lehet az egyetlen ismert Theóról készült festmény. Van Gogh számos vázlatban megörökítette bátyját, de a művészettörténészeknek mindeddig nem volt tudomásuk Theo-portréról.
Mint Linda Snoek, a múzeum szóvivője elmondta: ez a tény annál is különösebb, hiszen a két fivér rendkívül közel állt egymáshoz. Theo egész életében segítette, támogatta testvérét. A kép 1887-ben született, abban az időben, amikor a testvérpár együtt élt Párizsban. Ez kevésbé ismert periódusa Van Gogh életének, mivel a munkásságáról és hétköznapjairól szóló legtöbb információ a Theónak küldött leveleiből származik - emlékeztetett a szóvivő.
A látogatók a múzeum kedden megnyíló kiállításán találkozhatnak a portréval, amely korábban hosszú ideig a raktárban pihent. A tárlat a művész életének 1885 és 1888 közötti időszakát mutatja be, amelyet Párizsban és Antwerpenben töltött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap