A Szolidaritás Hódmezővásárhelyen
2011. július 4. 08:44 MTI
Korabeli újságok, plakátok, fotók és karikatúrák segítségével mutatják be a lengyel Szolidaritás mozgalom történetét a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban.
Korábban
A Csongrád Megyei Levéltár által összeállított 21 tabló a mozgalom történetét szemlélteti, amelynek megalakulását sokan II. János Pál pápa első, 1979-es lengyelországi látogatásával hozzák összefüggésbe. A pápai vizit történelmi jelentőségű eseménynek számított, hiszen ekkor látogatott először szocialista országba a pápa.
Lengyelország történetének egyik legmeghatározóbb, a lengyel állam létére máig kiható szerveződéséről, a Szolidaritás Független Szakszervezetről összeállított tárlatról korábban Karol Biernacki, a Csongrád Megyei Levéltár lengyel születésű igazgatója elmondta: azt akarták megmutatni, hogyan születik a szabadság. Azt bebizonyítani, hogy nem az utcán, a tüntetésekben, a sztrájkokban éled, hanem a fejekben. A tablók azt mutatják be, hogy melyek voltak azok az események, melyek a folyamatot elindították, amelyek buzdították a lengyeleket. Emellett néhány rész II. János Pál pápáról szól.
Az 1980-ban megalakult Szolidaritás szakszervezet óriási tömegeket mozgatott meg: taglétszáma villámgyorsan elérte a tízmilliót és a függetlenség, a kommunista hatalommal szembeni ellenállás szinonimájává vált. 1980 végére a lengyel kommunista vezetés látszólag elismerte a Szolidaritást, azonban egy évvel később hadiállapotot vezettek be, több mint ötezer szakszervezeti tagot letartóztattak és internáltak, a sztrájkokat egytől egyig leverték.
A letartóztatástól megmenekült szakszervezeti tagok azonban tovább szervezték a mozgalmat: a falakra festett jelszavak és jelképek, a titokban terjesztett írások és szórólapok, az illegálisan működő rádió rövid bejelentkezései a földalatti küzdelem szimbólumaivá váltak. A hatalom végül abbahagyta a letartóztatásokat és tárgyalásokat kezdeményezett az ellenzékkel, melynek eredményeként 1989. június 4-én megtartották az első szabad parlamenti választásokat Lengyelországban.
A tárlat augusztus 14-ig látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap