2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Csendes körmenet a Házsongárdi temető megmentéséért

2011. július 4. 17:46 MTI

Csendes körmenetet tartottak Kolozsváron a Házsongárdi temető megmentéséért - írja a Krónika című kolozsvári napilap. A jelenlevők a Házsongárdi temetőben rendszeressé vált rongálások megakadályozását, valamint a vétkesek felelősségre vonását követelték.

A csendes menet több száz résztvevője a néhány hete ismeretlen tettesek által fáradt olajjal leöntött iktári Bethlen-kriptához, majd Nagy Gyula református püspök nemrég restaurált sírhelyéhez vonult. Ezt követően Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális elnöke és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke közösen ültetett el két facsemetét. Oda, ahonnan a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás és a Pilis-Buda-Zsámbéki Többcélú Kistérségi Társulás egy-egy küldöttsége által ültetett csemetéket néhány hete eltüntették.

A faültetést követően a történelmi magyar egyházak képviselői mondtak imát a Házsongárdi temető megmentéséért. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Adorjáni Dezső, az Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Kovács Sándor címzetes kanonok, kolozs-dobokai főesperes és Rüsz-Fogarasi Tibor unitárius esperes emeltek szót a kegyeletsértések, a műemlékgyalázások és a gyűlölködés ellen. Az imák után Bogdán Zsolt színművész nyilatkozatot olvasott fel magyar és román nyelven. Ebben az esemény résztvevői tiltakoztak a Házsongárdi sírkert tönkretétele ellen.

A kétnyelvű petíció aláíróihoz bárki csatlakozhat a világhálón, amelyet a kezdeményezők eljuttatnak a kolozsvári polgármesteri hivatalhoz, valamint az illetékes romániai és nemzetközi szervekhez. A lap emlékeztet arra, hogy a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium Kolozs megyei igazgatósága és az általa felkért szakértők már megkezdték a kolozsvári Házsongárdi temető műemlék sírjainak a felmérését. Az akció célja a lehető legmagasabb fokú védelem biztosítása a több mint 400 éves temető számára.

A sírok őrzése és karbantartása jelenleg a kolozsvári önkormányzat felelőssége - írja a Krónika.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár