2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bírálják a mianmari templomok felújítását

2011. július 12. 14:51 MTI

Bírálta Aung Szan Szú Kji a mianmari templomok felújítását: az ázsiai ország ellenzéki mozgalmának világszerte elismert vezetője szerint a szentélyek helyrehozatala nem felel meg a nemzetközi követelményeknek.

Mianmar 1996-ban javasolta, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO nyilvánítsa a világörökség részévé a templomokat. A szervezet azonban elutasította az előterjesztést, mondván, a restaurációs munkálatok során eltértek az eredeti tervektől és nem megfelelő anyagokkal dolgoztak. A helyzet azóta sem fordult jobbra.

"Szomorú látni, hogy a szentélyeket nem megfelelő módon állítják helyre. A templomok felújítása nem üti meg a nemzetközi színvonalat" - mutatott rá a Nobel-békedíjas politikus. Aung Szan Szú Kji házi őrizetét tavaly oldották fel, múlt héten először hagyta el Rangúnt, hogy Baganba látogasson.

Baganban több mint 2800 épületet "húztak fel" a 10-14. század között. A Mianmar középső vidékén fekvő ősi városképet Délkelet-Ázsia legfőbb történelmi helyszínei között tartják számon a kambodzsai Angkor Vat és az indonéziai Brobodur - a világ legnagyobb buddhista épülete - mellett. Az UNESCO azonban még mindig nem emelte világörökségi rangra a buddhista művészet iskolájának újító stílusát képviselő helyszínt. 2003-ban 60 méter magas kilátót építettek az ősi szentélyek közé, ez különösen felháborította a szakembereket.

A diktatórikus irányítás alatt álló ország turizmusért felelős hatóságai azonban azzal érveltek, a kilátó zavartalan panorámát nyújt a turistáknak, és megakadályozza, hogy a látogatók felmásszanak a törékeny pagodákra és sztúpákra. Aung Szan Szú Kji követendő példaként említette a katmandui Hanuman Dhoka épületegyüttes felújítását, amelynél szakemberek öt évig tanulmányozták a helyszínt, mielőtt belevágtak a munkába.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár