Az amerikai történelem legtöbbször látott zászlója
2011. július 12. 17:02 MTI
Kalapács alá kerül az amerikai történelem egy darabkája: elárverezik az első Holdra szálláskor letűzött amerikai zászló 18 centiméteres szeletét.
Korábban
A zászlódarab mellé jár Neil Armstrong űrhajós aláírt fényképe is. A textília Tom Moser mérnöké volt, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakembere kapta 1969-ben a feladatot, hogy tervezze meg a Holdra szálláshoz a különleges lobogót. A NASA terveiben eredetileg nem szerepelt, hogy az Apollo-11 legénysége zászlót visz magával a küldetésre, mert egy ENSZ-egyezmény megtiltotta a tagállamok számára, hogy égitesteket magukénak követeljenek.
Az amerikai Kongresszus azonban "kicselezte" az egyezményt, és beépített a törvényjavaslatba egy olyan kitételt, amely lehetővé tette az amerikai lobogó leszúrását, azzal, hogy az nem jár területi igényekkel. Moser végül azt a megbízatást kapta, tervezzen olyan lobogót, amely kibírja az utat a Holdig. Az űrhajóban olyannyira szűkös volt a hely, hogy még egy feltekert zászló sem fért volna el, így a különleges eljárással kezelt alumínium zászlótartó rúd az űrhajó külsejére erősítve tette meg az utat. A lobogó egy polcról került le, Moser azonban különleges varrással erősítette meg, hogy az alumínium vázra erősítve dacoljon a Hold felszínén uralkodó körülményekkel, így a gravitáció hiányával is. A szövet fel nem használt darabkáját kidobták, Moser azonban kivette a szemétből. Ez kerül most kalapács alá.
A mérnök Neil Armstrong visszatérése után kapott aláírt fényképet az asztronautától, ezt 1990-es nyugdíjba vonulásáig irodájában őrizte a zászlódarabbal együtt. A szövet ugyan soha nem járt a Holdon, értékét - a fényképpel együtt - 100-150 ezer dollárra becsülik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50