Felújították Lengyelország nemzeti hősének egykori lakosztályát
2011. július 18. 13:13 MTI
Bronislaw Komorowski lengyel államfő ünnepélyesen megnyitotta pénteken a világfiból nemzeti hőssé lett késői 18. századi lengyel arisztokratának, Józef Poniatowski hercegnek, Szaniszló Ágost lengyel király unokaöccsének felújított egykori rezidenciáját a varsói Pod Blacha-palotában.
Korábban
A lengyel elnök beszédében az egyesült Európa előfutárának nevezte Poniatowskit. A Bécsben született herceg (1763-1813) osztrák katonai szolgálatba lépett, hadnagyi rangot szerzett, majd II. József császár szárnysegéde lett. Részt vett a török elleni háborúban, Szabács várának ostrománál súlyosan megsebesült. 1789-ben a szejm hívására Lengyelországban telepedett le, és a lengyel hadsereg főparancsnoka lett. 1794-ben Kosciuszko seregében harcolt. 1807-ben a Napóleon által életre hívott varsói nagyhercegség hadügyminisztere lett. A lengyel hadtest parancsnokaként vett részt Napóleon oroszországi hadjáratában. A lipcsei "népek csatájában" Napóleon oldalán harcolt az osztrákok ellen, és a francia sereg veresége után menekülés közben az Elster folyóba fulladt.
Nagybátyjától, a királytól kapott lakosztálya a varsói Királyi Várhoz csatlakozó barokk Pod Blacha-palota első emeletén volt, ahol nagyvilági életet élt. Ezt újították most fel nagy műgonddal egykori festmények és levéltári anyagok, többek között az 1803-1804-ben végzett restaurálás iratai alapján. A felújítás költségeit a szejm hozzájárulásával az elnöki hivatal költségvetéséből fedezték. A festményeket, amelyek most segítettek a korhű felújításban, még azelőtt elvitték a palotából, hogy azt a megszálló németek 1944-ben porig égették volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap