2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Preah Vihear elhagyására szólította fel a feleket az ENSZ

2011. július 20. 14:37 BBC News

Felszólította a kambodzsai és thaiföldi hadsereg egységeit a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ), hogy hagyják el a vitatott hovatartozású, a világörökségi oltalom alatt álló templomegyüttes területét.

Kambodzsa azt követően kérte fel az ICJ-t a döntőbíráskodásra, hogy a két délkelet-ázsiai ország között ismét harcokra került sor a Preah Vihear-i templom körül. A templom ugyan Kambodzsában helyezkedik el, de az épületet körülvevő területet mindkét ország magának követeli.

Szakértők szerint az ICJ ítéletével még nem ért véget a jogi-katonai csatározás, amely nem sok jóval kecsegtet. A nemzetközi bíróság 1962-ben Kambodzsának ítélte oda a templomot, de a területek hovatartozásáról akkor nem született döntés. Thaiföld szeretné ejteni az ügyet, de mint az ország képviselői elmondták, tiszteletben fogják tartani a döntést.

Hága közleményében így fogalmazott: „mindkét oldalnak haladéktalanul vissza kell vonulnia a demilitarizált övezetből, s tartóztatnia kell magát a zónát érintő katonai lépésektől”. Az ICJ azt az óhaját is megfogalmazta, hogy Kambodzsának és Thaiföldnek is hozzá kell járulnia a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségéhez (ASEAN) csatlakozott országok képviselőinek beengedéséhez.

A helyzet akkor mérgesedett el, miután 2008-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította Preah Vihear-t. Februárban tíz ember vesztette életét a harcokban, majd áprilisban ismét kiújultak a határ menti fegyveres összecsapások, ekkor 18 ember halt meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár