Húsz év Brigetióban
2011. július 21. 09:20 MTI
Szenzációs, eddig a nagyközönség által sohasem látott régészeti leleteket vonultat fel az ókori Brigetio két évtizedes feltárásainak szentelt időszaki kiállítás, amely tegnap nyílt meg a komáromi Klapka György Múzeumban - tájékoztatott az ásatásokat irányító Borhy László professzor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára.
Korábban
A Húsz év Brigetióban - régészeti kutatások Komárom/Szőnyben 1990-2010 című tárlat július 22. és szeptember 4. között látogatható.
"Brigetio teljes területén folynak az ásatások, az egész város szerkezetét, történetét, kiterjedését igyekszünk megismerni komplex kutatásaink során, amelyek az utóbbi években légi felvételekkel is kiegészültek. Ily módon egyre részletesebb képet kapunk e nagy kiterjedésű város szerkezetéről - az utcahálózatról, az általuk határolt insulákról (lakótömbökről). Minél teljesebb képet szeretnénk az egykori római településről kapni" - hangsúlyozta Borhy László.
Ismertetése szerint a tárlat egyfajta visszaemlékező kiállítás, hiszen az elmúlt húsz év alatt több régészgeneráció nőtt fel az ásatásokon. "Így bemutatjuk az azóta kollégává érett fiatal hallgatókat munka közben megörökítő pillanatfelvételeket. Erőteljes hangsúlyt kap természetesen a szakmai oldal is, mivel a feltárások során nagyon sok helyszínen ástunk, ahol fontos és érdekes leletre bukkantunk. Ezeket a leleteket, ezeket a helyszíneket is szeretnénk az időszaki kiállításon bemutatni" - fogalmazott a régészprofesszor.
Az érdekességeket sorolva Borhy László kiemelte a római kori fahordót, amelynek most fejeződött be a restaurálása. "Egy teljes épségben fennmaradt fahordó, beleégetett feliratokkal, amelyek szerint a legio I Adiutrix brigetiói tábori kórháza számára ebben szállították illetékmentesen a bort. Aquincumból is, de máshonnan is ismerünk pecsételt hordókat, de Brigetióból ez az első ilyen lelet. További érdekesség, hogy egy kút nyílását foglalta körbe ez a hordó, tehát még a római korban használták fel másodlagosan" - mondta.
Borhy László kiemelt néhány elefántcsontból készült faragványt - ékszerek, vagy illatszer tárolására szolgáló fedeles dobozkát és két amulettet, amelyek a polgárváros két éve feltárt temetőjéből kerültek elő. A kiállításon nagy számban mutatnak be kerámiaedényeket, valamint üvegtárgyakat, utóbbiak kapcsán Borhy László kitért a néhány éve feltárt brigetiói üvegműves műhelyre. Az előkerült leletek arról tanúskodnak, hogy régi üvegtárgyak felhasználásával készítettek újakat, például színes üveggyöngyöket. A termékek némelyikén a gyártási folyamat során alkalmazott szerszámok, például még a forró, folyékony üveg lecsippentésére szolgáló eszközök nyomai is megfigyelhetők.
"Találtunk egy bronzszobrocskát, amely germán alakot ábrázol jellegzetes hajviselettel. Semmi meglepő nincs a leletben, hiszen a Duna másik oldalán, a római kori Barbacirumban éltek azok a germán törzsek, amelyekkel Brigetio lakosai napi kapcsolatban álltak, ez a viszony hol békés, hol ellenséges volt" - jegyezte meg a tudós.
A tárgyi emlékek mellett fotókon követhetők nyomon az elmúlt húsz év legjelentősebb felfedezései. "Az első jelentős leletünk, az 1994-ben előkerült hatalmas, kozmológiai tárgyú mennyezeti freskó, amelynek az ásatások folytatását köszönhetjük" - emelte ki Borhy László, aki beszélt az 1998-ban feltárt pékműhelyről, a hozzá tartozó elárusító helyiségről, az ugyancsak 1998-ban előkerült három szarkofágról, amelyek rengeteg tárgyi mellékletet és drágakövekkel díszített arany ékszereket rejtettek.
A régész megemlített még egy szarkofágot, amely 2007-ben került napvilágra. "A kőládasírt másodlagosan felhasznált feliratos kőlapokból alakították ki valamikor a IV. században. Itt a latin nyelvű feliratok szolgáltak szenzációval, hiszen Brigetio hadtörténetére, közigazgatására vonatkozó korábban nem ismert adatok szerepelnek bennük" - hangsúlyozta Borhy László.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap