Feltárják az ókori Szíchem városát
2011. július 26. 15:26
Az ókori Szíchem városát tárják fel holland és palesztin archeológusok Náblusz közelében, ahol a tervek szerint jövőre régészeti parkot nyitnak.
Korábban
A rómaiak által lerombolt Szíchem a mai Náblusztól keletre terült el. A vidék már az i.e. 19. században benépesült. Az Ószövetség mint a kánaániták városát említi, az asszír hódítás után a szamaritánusok népesítették be. Náblusz elődjét Vespasianus római császár alapította i.sz. 72-ben Flavia Neapolis néven. A 7. században a hódító arabok nevezték el Náblusznak.
Szíchem városa fontos regionális központ volt több mint 3500 éven keresztül, a települést masszív kőtömbökből emelt városfalak védték. Szíchem uralkodójáról, az egyiptomi uralom ellen fellázadt Labaja királyról említést tesz egy az i.e. 14. századból származó ékírásos tábla, amely az úgynevezett Amarna-levelek között került elő. A város szerepel több helyen az Ószövetségben is, így Mózes I. könyvében, amely említést tesz arról, hogy Ábrahám "átvonult az országon, egészen a szíchemi helyig, a Móre Tölgyéig", amelyet akkor még a kánaániak lakták. Az "Úr megjelent Ábrámnak, és azt mondta neki: Ezt a földet a te utódodnak adom neki".
Szíchem fejedelmének, Hémornak a fia rabolta el Ábrahám unokájának, Jákobnak a leányát, Dinát, és erőszakot követett el ellene. A herceg feleségül akarta venni Dinát, ezért Szichem fejedelme megegyezett Jákobbal, de Dina testvérei, Lévi és Simeon bosszút álltak Szichem lakóin. Tettük Jákob rosszallásával találkozott. Jákob fiának, Józsefnek a csontjait, amelyeket Izrael fiai elhoztak Egyiptomból, Szíchemben temették el, "éspedig azon a meződarabon, amelyet Jákob vett meg Hémor fiaitól száz fiatal juhon".
Szíchem feltárását 1913-ban kezdték el német régészek, de a munkálatok félbeszakadtak az első világháború miatt. Britek is végeztek ásatásokat az 1930-as években, majd amerikaiak az 1950-60-as években. A legújabb feltárások tavaly kezdődtek a palesztin idegenforgalmi minisztérium, a holland kormány és az UNESCO összefogásával.
Az úgynevezett Amarna-levelek az i.e. 14. század közepén rövid ideig fővárosként szolgáló óegyiptomi Ahet-Aton (ma El-Amarna) romjai közül kerültek elő. 1887-ben egy egyiptomi parasztasszony találta meg Amarna romvárosának téglái közt ásva a több száz kiégetett agyagtáblát. Mint kiderült, a 379 darab főként akkád nyelven ékírással írott agyagtáblán Ehnaton fáraó korának államigazgatási feljegyzései kerültek elő, más országok uralkodóinak a fáraóhoz írt leveleivel, illetve az egyiptomi uralkodók válaszleveleinek másolataival együtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap