Életre keltik a római kori Londont
2011. augusztus 4. 08:09 MTI
Kétezer éves időutazásra invitálja az érdeklődőket a Londoni Múzeum és a History történelmi tévécsatorna közös projektje, amely virtuálisan kelti életre a római kori Londiniumot.
Korábban
Londont a rómaiak alapították mint Britannia provincia fővárosát, miután i.sz. 43-ban Claudius császár a mai Anglia legnagyobb részét meghódította. Londiniumnak nevezték el, a név kelta eredetű, feltehetően a Londinos személynévből ered. Egy másik elmélet szerint a név egy a kelta kor előtti Plowonida szóból származik, amely annyit jelent, hogy "település a széles folyó partján". A Római Birodalom bukása után Londont elhagyták a rómaiak. A 7. században Lundenwic nevű szász város épült nem messze a mai Aldwychtől nyugatra. A régi római város a 9. században vagy a 10. század elején népesült be újra.
A Streetmuseum Londinium elnevezésű program, amely ingyenesen letölthető az okostelefonokra és az iPad táblagépekre, i.sz. 120-ba kalauzolja el a látogatókat, akik a History tévécsatorna által forgatott videókon ismerkedhetnek a római kori város életével, de "belehallgathatnak" a fórum zsivajába, vagy a közeli Mitrász-szentélyből kihallatszó kántálásba.
A "látogatók" bebarangolhatják az ókori város nevezetességeit, például az amfiteátrumot a mai Guildhallban, de lehetőség nyílik virtuális ásatásokra is: a digitális "archeológusok" aranykincseket, ókori manikűrkészletet vagy egyéb antik tárgyakat "tárhatnak" fel a leletek eredeti előkerülési helyén. A Londoni Régészeti Múzeum elkészítette Londinium új térképét is, amely a jelenkori térképpel "összekapcsolva" megmutatja, hogy miként változott, hogyan fejlődött a brit főváros az elmúlt két évezred során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap