A nácik a labdarúgást is árjásították volna
2011. augusztus 5. 08:29 The Daily Mail
A német hadi sikerektől megrészegült bajor elöljáró az angol és a "zsidó" taktika helyett egy militáns, csak a támadásra összpontosító taktikát képzelt el a válogatottnál, elmélete azonban terméketlen talajra hullott.
Korábban
Karl Oberhuber azzal vádolta meg a németek szövetségi kapitányát, a kispadon 28 évet lehúzó, majd az NSZK-val 1954-ben világbajnoki aranyat nyerő Sepp Herbergert, hogy az általa alkalmazott taktika „túl zsidó”. Oberhuber a bajorországi náci politikai vezetés katonai tanácsadója, s egyben a tartomány sportért felelős vezetője volt. Amikor 1940-ben a nácik lerohanták Franciaországot, Hollandiát és Belgiumot, Oberhuber arra eszmélt, hogy a csatatéren alkalmazott taktikát a futballpályán is alkalmazni lehetne.
Mark Herzog sporttörténész több anyagot is talált a koblenzi levéltárban a sportvezető ambiciózus ötletére vonatkozóan. Fél évvel a nyugat-európai államok meghódítása után a náci tisztviselő egy müncheni sportszaklapban az „igazi német futballról” értekezett, elméletét pedig később folyamatosan népszerűsítette a Hermann Göringgel és Martin Bormann-nal folytatott eszmecserék alkalmával. „Erősen hitt abban, hogy a legjobb védekezés a támadás” – nyilatkozta Herzog. „A katonai stratégiát közvetlenül akarta átültetni a futballpályára” – tette hozzá.
A náci vezetéssel való találkozásai során rendszeresen éles kirohanásokat intézett a német válogatott játéka ellen, amelyet vagy „túl angolnak”, „anti-németnek”, vagy „zsidónak” tartott. „Ezek az idők megkövetelik, hogy a játékosok harcosokként küzdjenek" – mondta. A „Blitzkrieg” lényege az volt, hogy a csapatnak szinte csak a támadójátékkal kellett foglalkoznia, a védekezéssel alig. Oberhuber azonban nemcsak Herbergert kritizálta, kirúgással fenyegette meg azokat a sportújságírókat, akik nem támogatták elméletét.
A kapitány azonban ellenállt a nyomásnak, Herberger egyszerűen nem volt hajlandó militarizálni a taktikát. Oberhuber ezért a klubcsapatokat környékezte meg, többek között a Nürnberg és a Bayer München edzőinél is azt próbálta elérni, hogy váltsanak taktikát. A történelem végül igazságot szolgáltatott: Herberger 28 éven át meg tudta tartani posztját, ellenben Oberhuber tejkereskedőként vonult vissza a közélettől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05