A KGB keze benne lehetett Albert Camus halálában
2011. augusztus 8. 16:06 MTI
A szovjet titkosszolgálatnak Albert Camus francia író halálában játszott esetleges szerepéről szóló találgatások jelentek meg vezető európai lapokban.
Korábban
Jan Zabrana néhai cseh író, műfordító naplójának eddig ismeretlen szakaszában írt arról, hogy Dmitrij Sepilov egykori szovjet külügyminiszter halálkommandót küldött Camus-re - jelentette a The Observer című vasárnapi brit lap és az olasz Corriere della Sera című olasz újság.
Az 1984-ben elhunyt Jan Zabrana meg nem nevezett forrásra, egy olyan férfira hivatkozott, aki "sokat tud és jól informált". A férfi szerint szovjet kémek rongálták meg annak a járműnek a kerekeit, amellyel Camus és barátja, a kiadó Michel Gallimard útnak indult Provence-ból Párizs felé. A merénylet hátterében az húzódhatott meg, hogy Camus írásaiban támadta Sepilovot, többek közt őt tette felelőssé az 1956-os magyar forradalom leveréséért. Jan Zabrana naplóját kiadták, azt Giovanni Catelli olasz szerző vette észre, hogy hiányzik belőle egy szakasz.
Albert Camus 1960-as halála idején világhírnévnek örvendett. Az autóroncsokban találtak egy kéziratot, amelynek címe Az első ember volt, és amely egy fiatal algériairól szólt. A francia író eredetileg vonattal indult volna Párizsba, de kiadója végül rábeszélte, hogy autózzanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.