2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mégse csecsemőgyilkosságok helyszíne lehetett a római kori bordélyház

2011. augusztus 10. 14:05 BBC News

Egy új elmélet kétségbe vonja azt az állítást, amely szerint a római kori Buckinghamshire-ban szándékosan öltek volna meg 97 gyermeket.

2008-ban cigarettazacskókban tárolt, újszülöttekhez tartozó csontokat találtak az egyik múzeum elhagyatott helyiségében. A leleteket száz évvel korábban ásták ki egy buckinghamshire-i római villa közelében, azóta senki sem látta őket, így nem is végezhettek rajtuk vizsgálatot.

A történetet először tavaly kapta fel a média, mikor Jill Eyers azzal az ötlettel állt elő, hogy a villa bordélyházként működött, vendégei pedig csecsemőgyilkosságokat követtek el rendszeresen a nem kívánt terhességek után. „Még ma is, egy évvel a bejelentés után, mindennap kapok hívásokat, amelyekben a csontokról érdeklődnek az emberek. Úgy tűnik, hogy mindenkit érdekel ez a rejtély” – nyilatkozta Eyers.

A csecsemőket egy viszonylag rövid idő alatt, i.sz. 150 és 200 között érte utól a halál. „Őszintén szólva, amikor tavaly először előhozakodtam az elmélettel, azt akartam, hogy az emberek beszéljenek és vitatkozzanak egymással, de ahogy egyre jobban beleástam magam a történetbe, sikerült meggyőzni magamat a bordélyház-elmélet felől” – mondta el Eyers.

Brett Thorn, a Buckinghamshire County Museum munkatársa azonban vitatja kollégája elméletét. „A legfőbb gondom, hogy a villa túl messze volt a sűrűn lakott központoktól. Egyáltalán nem győzött meg” – jelentette ki Thorn, aki korábban egy olyan kiállítást szervezett, amely a villánál talált, női istenekkel kapcsolatos kultuszokkal foglalkozott. „Van néhány olyan vallási tárgy, amely az ilyen kultuszokkal hozható összefüggésbe. Ez azt jelenti, hogy a hely valójában szentély volt, ahová az anyák szülni mentek, hogy védelemben részesüljenek, az itt talált gyermekek pedig már halva születtek” – tette hozzá.

A történelem folyamán a csecsemőgyilkosságok nagyobb arányban sújtották a lányokat, mint a fiúkat – ennek ellenkezője volt az igaz a bordélyházakra: az izraeli Askelonban például csak kizárólag fiúk földi maradványai kerültek elő.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár