2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pert vesztett az önjelölt druida

2011. augusztus 24. 08:41 BBC News

Egy magát druidának tartó férfi a brit legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy a Stonehenge-nél korábban talált emberi maradványokat további kutatások helyett azonnal temessék vissza, ám a bíróság kedden elutasította a kérését.

A nevét Arthur Pendragon királyra változtató férfi a brit igazságügyi minisztérium azon döntése ellen tiltakozott, amely szerint a sheffieldi egyetem kutatói 2015-ig vizsgálhatják a 2008-ban talált maradványokat.

A lelet több mint 40 ember csontjaiból áll, és a maradványok legalább ötezer évesek. A kutatás ellen tiltakozó férfi szerint a csontok a "királyi vérvonalhoz" vagy a "papokhoz" tartozók maradványai, akik "nagyszerű nemzetünk alapító atyái" lehettek. Mint mondta, attól tart, hogy a csontok sosem kerülnek vissza lelőhelyükre. Az ítélet után mindenesetre az 57 éves volt katona úgy nyilatkozott, tovább folytatja harcát. "Ha nem érjük el, hogy visszategyék a csontokat, a salisburyi múzeumban végzik majd" - fogalmazott.

A férfi, aki Arthur Rexként írta alá a bírósági papírokat, bejelentette: hétfőn a monumentális őskori építményegyüttesnél várja az őt támogatókat, hogy kifejezzék tiltakozásukat a döntés ellen. Megjegyezte: aznap lesz három éve, hogy a maradványokat elvitték a lelőhelyükről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár