Több száz éves műemlék hidat bontottak el Nyitrán
2011. augusztus 29. 16:22 MTI
Elbontották a nyitrai vár több száz éves műemlék hídját. A 18. századi barokk építményt az eredetihez hasonló módon újjáépítik, a kivitelezőnek pedig valószínűleg bírságot kell majd fizetnie - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.
Korábban
Az 1750-es években épült várhíd felújítását augusztus elején kezdték el, az eredeti tervek szerint az úttest alatti tartópilléreket kellett volna megerősíteni és az esővíz elvezetését úgy megoldani, hogy a hídkapu falai ne nedvesedjenek. A nyitrai városháza által kiadott építési engedélyben hangsúlyosan szerepel, hogy a hidat óvatosan kell szétszedni, hogy minden alkotóelemét újra felhasználhassák.
A munkálatok elkezdése után azonban a statikusok arra a következtetésre jutottak, hogy a boltívek és tartópillérek túlságosan átnedvesedtek, és a lerakódott sóréteg lehetetlenné teszi a további alkalmazásukat. Javaslatuk alapján a műemléknek nyilvánított hidat két hete lebontatták, és felújítás helyett a másolatát fogják felépíteni.
A hidat az ajánlással ellentétben nem apránként szedték szét, hanem légkalapáccsal és buldózerekkel estek neki. Az eredetihez hasonlóan az új hidat is téglából fogják építeni, de új téglákat kell vásárolni, mert a régi címeres téglák az utolsó darabig szemétdombra kerültek.
Az eljárást nehezményezik a Régi Nyitra Barátainak Klubja városvédő egyesület tagjai. Szerintük a hidat meg lehetett volna menteni, hiszen a felújítás előtt még teherautók is közlekedtek rajta. A városvédők panasszal fordultak a szlovák kulturális minisztérium műemlékvédelmi felügyeletéhez is, és felhívták az illetékesek figyelmét arra, hogy a felújítást végző cég nem kapott engedélyt a bontásra az építési hivataltól.
A nyitrai püspöki hivatal, amely a felújítás költségeinek kétharmadát - 400 ezer eurót - állja, a műemlékvédőkkel ért egyet. A lapnak a hivatal szóvivője, Miroslav Lykos elmondta, hogy a felújításra kiadott engedély szerint a keresztfalat és a boltívet le lehet bontani. A szlovák műemlékvédelmi felügyelet viszont az állítja, hogy nem volt szükség bontási engedélyre, mert a bontás a felújítás része. Ugyanakkor az Új Szó úgy tudja, hogy a kivitelező céget nagy valószínűséggel meg fogja bírságolni a nyitrai városháza illetékes hivatala.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap