2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Romantikus reformkor Balatonfüreden

2011. szeptember 16. 13:18 MTI

Romantikus reformkor - Séta a századok között elnevezéssel hatodik alkalommal rendeznek szeptember 19. és 25. között Balatonfüreden kulturális és hagyományőrző programokat - tájékoztatott Tarnai Katalin tanár, az egyhetes rendezvénysorozat egyik fő szervezője.

Elmondta: a rendezvénysorozat elsősorban a reformkor értékeire irányítja rá a figyelmet; az akkori irodalomra, zenére, színjátszásra, s a korabeli viseletekre is. A szeptember 24-i, szombati hintós, jelmezes felvonuláson például korhű öltözetekben, így például a Széchenyi Istvánról szóló, Hídember című filmben viselt ruhákhoz hasonló ruhákban jelennek meg a füredi hölgyek és urak - mondta a szervező.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a reformkorban vált jelszóvá az "egyenlőség, testvériség", és ennek jegyében kezdődött meg az 1800-as évek közepén a vakok és siketek felkarolása, oktatása is Magyarországon. A füredi rendezvénynek is számos látás- és hallássérült vendége lesz, s a vakok veszprémi csoportja például berendez majd egy sötétszobát a Huray-villában, hogy az oda belépő látók is megtapasztalhassák, mit jelent csupán tapintás alapján tájékozódni - mondta Tarnai Katalin.

Hangsúlyozta azt is, hogy a rendezvénysorozat humánus, karitatív jellegére tekintettel vállalta a rendezvény fővédnökségét Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin, aki szeptember 24-én délután személyesen is köszönti a Kisfaludy Színpadon a felvonulókat és a kulturális rendezvények résztvevőit. Ezt követően lép fel a színpadon Rajkó zenekar, illetve a Princess elnevezésű hegedűs hölgytrió - tette hozzá.

Tarnai Katalin elmondta: az egyhetes programokat az irodalmi, zenei és táncos műsorok uralják, de lesznek reformkorról szóló előadások, kiállítások és könyvbemutatók is. Az érdeklődők megcsodálhatják Hampel Katalin budapesti szalonjának magyar ruháit is - jegyezte meg. A Vaszary-villában A férfi sorsa a nő címmel - Laborfalvi Róza és Jókai Mór életéből - Deutsch Anita és Kinizsi Ottó színművész ad műsort.

A szombat esti reformkori bálon a Madarak nevű együttes muzsikál; ők léptek fel például az év elején a magyar uniós elnökség átvételekor rendezett brüsszeli magyar bálon is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár