Acélnál is keményebb
2011. szeptember 22. 11:23 io9
Jég és fűrészpor keverékéből állított elő vasszilárdságú anyagot az angol feltaláló-újságíró, akinek gigantikus repülőgép-hordozó ötletét a pénzhiány és a világháborús fordulat miatt végül lesöpörte az asztalról a brit hadvezetés.
Korábban
Geoffrey Pyke az első világháborúban haditudósítóként dolgozott, majd hamis amerikai útlevéllel titokban Berlinbe szökött. Miután elfogták és egy német internálótáborba zárták, egyik barátjával azonnal a szökésen kezdte törni a fejét. Amikor terve sikerrel járt, Hollandiába menekült, ezzel ő lett az első brit hadifogoly, akinek sikerült megszöknie Németországból. Bohókás tudósnak tartották, fia születésekor óvodát nyitott, s minden olyan vállalkozásba belefogott, amiből pénzt remélt.
Amikor a második világháború kitört, aktív részese lett az eseményeknek, s figyelmét korán az akut acélhiány megoldása felé fordította, olyan anyagot akart előállítani, ami helyettesíti a gyorsan fogyó ötvözetet. 86 százalék vizet és 14 százalék fűrészport helyezett egy öntőformába, s hagyta, hogy megfagyjon, az eredmény pedig: a pykrete. Az anyag elég erős lett ahhoz, hogy építéshez használják, s a jéggel ellentétben csak rendkívül lassan indult olvadásnak; a pykrete szakítószilárdsága a beton majdnem háromszorosa, fajsúlya pedig annak csak mintegy harmada volt.
Találmányával Pyke jóbarátjához, Lord Mountbattenhez, a Brit Királyi Hadsereg parancsnokához rohant, aki annyira meglepődött a találmányon, hogy azzal az éppen a fürdőben tartózkodó háborús miniszterelnököt, Winston Churchillt kereste fel. A férfi a forró vízzel teli kádba helyezte a pykretét, amely Lord Mountbatten és Churchill legnagyobb meglepetésére valóban nem olvadt el – vagy legalábbis nem azonnal.
A pykretét a fához hasonlóan lehetett gyalulni, s ugyanolyan ellenálló volt a golyóval szemben, mint a téglafal. A brit hadsereg is tanulmányozta az anyag tulajdonságait, majd a Project Habakkuk (Habakukk-terv) elindításáról döntött, amely egy pykretéből készült gigantikus méretű repülőgép-hordozó megtervezéséről és kivitelezéséről szólt. A tervezőknek csak annyit kellett tenniük, hogy a hűtőberendezést a fedélzetre szereljék, elkerülendő a minimális olvadást, s elraktározni néhány darab pykretét, ha javításra kerülne sor.
A projekt középpontjában a 600 méter hosszú, 2 millió tonna tömegű HMS Habbakuk állt. (csak összehasonlításul: akkoriban a legnagyobb repülőgép-hordozó is csak 86 ezer tonna volt) A mérnökök még egy méretarányos prototípust is építettek, amely 18 méteres volt. A brit hadserege vezetése végül úgy döntött, hogy nem ér meg 10 millió fontot a terv, így lemondott róla. Pyke viszont nem adta fel álmát, s élete vége felé a hajók mellett már felhőkarcolókat is tervezett – jégből és fűrészporból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap