Régi szépségében pompázik a Károlyi-kastély
2011. szeptember 25. 12:13 MTI
Régi szépségében pompázik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély: befejeződött az épületegyüttes középső szárnyának európai uniós támogatással történt felújítása, ezzel együtt a kastély 12 éve tartó rekonstrukciója. Az utoljára megújult épületet pénteken adták át ünnepélyesen.
Korábban
A középső épületrész felújítása a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) pályázatán nyert 462 millió forintnyi támogatás felhasználásával, csaknem félmilliárd forintból újult meg, a teljes épületegyüttes felújítására a több mint egy évtized alatt mintegy másfél milliárd forintot költöttek. Az épület első emeletén kapott helyet a könyvtár, a tetőtérben és a pincében kiállító- és előadótermeket, szalonokat, rendezvények, bálok megtartására alkalmas tereket alakítottak ki.
Az ünnepélyes átadáson a kastélyépítő ükunokája, Károlyi György emlékeztetett az 1844 és 1853 között klasszicista stílusban, Heinrich Koch bécsi építész tervei alapján emelt épületegyüttes megmentésének történetére. Mint elmondta, az 1990-es évek elején döntöttek úgy feleségével, hogy Párizsból visszatérnek Fehérvárcsurgóra, s megpróbálják megmenteni az akkor már nagyon rossz állapotban levő, másfél évtizede lakatlan kastélyt. 1994-ben létrehozta a nagyapjáról elnevezett Károlyi József Alapítványt, amely 1996-ban megállapodást kötött a Műemlékek Állami Gondnokságával a kastély felújítására és hasznosítására.
Majd Károlyi György és felesége létrehozta azt a gazdasági társaságot, amely 2001-ben 99 évre szóló vagyonkezelői szerződést kötött a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal. 1999-ben a kastély kápolnájának, továbbá az északi szárnyának a rekonstrukciójával kezdődött meg, majd a déli szárny rendbetételével folytatódott az épületegyüttes felújítása. Az egyik oldalszárnyban éttermet nyitottak és vendégszobákat rendeztek be.
A Károlyi család kezdeményezésére a kastélyt felvették az Európai Kulturális Találkozó Központ hálózatába, falai között évente több tucatnyi kulturális rendezvényt, konferenciát, nemzetközi programot tartanak.
Mint Báger Gusztáv, a Károlyi József Alapítvány kuratóriumának elnöke a középső szárny avatásán hangsúlyozta, szeretnék, hogy a kastély a jövőben "az európai párbeszéd színhelye, az európai integráció szentélye lehessen". Az épületegyüttes rekonstrukciójának befejezésével még nincs vége a munkának. A Károlyi József Alapítvány most újabb pályázati lehetőségeket keres azért, hogy felújíthassa az 50 hektáros, műemléki és természetvédelmi védettség alatt álló parkot, valamint az ott lévő kisebb épületeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.