Az újvidéki bíróság rehabilitálta Teleki Júliát és családját
2011. október 10. 08:30 MTI
Az újvidéki bíróság rehabilitálta a korábban háborús bűnössé nyilvánított Teleki Júlia délvidéki írónőt és családját, akiket az 1944-45-ös magyarellenes atrocitások idején üldöztek el az újvidéki Csúrogról.
Korábban
A vajdasági parlament 2006-ban határozatban mondta ki a meghurcoltak és elpusztítottak ártatlanságát - csaknem öt évtizeddel szenvedéseik után rehabilitálva őket ezzel. Teleki Júlia, amikor megszületett az erre vonatkozó törvény, elsők között adta be kérelmét. Ezt követően éveket várt a bírósági meghallgatásra, majd többszöri idézés után hozta meg végleges döntését a háromtagú bírói testület.
Az MTI Hírcentrum úgy tudja, az írónő pénteken postai levélben kapta kézhez a négyoldalas bírósági végzést. Ez Teleki Júlia vallomását is tartalmazza, amelyet arra az időszakra emlékezve mondott el, amikor 1944 őszén tíz hónapos korában Tito partizánjai elhurcolták édesapját, akit kivégeztek. Holttestét a többi kivégzett csúrogi és környékbeli magyarral együtt a falu szélén lévő sintérgödörben földelték el. A halotthordók vallomása szerint mintegy háromezer magyar embert temettek ott el.
A terjedelmes végzésbe emellett Teleki Júlia családjának 1945. január 23-án folytatódott viszontagságai is bekerültek. Ezen a napon egy 15 éves szerb gyermek rontott be a házukba puskával a vállán, és arra kényszerítette őket, hogy azonnal hagyják el a házat, mert különben mindenkit megöl.
Teleki Júliát és családját a járeki táborba vitték, ahonnan végül 1945. szeptember közepén egy papírral a kezükben engedték őket szabadon. A papíron az állt, hogy bárhova mehetnek - Csúrog, Zsablya és Mozsor kivételével. Ezt a döntést az akkori Vajdasági Elnökség hozta meg a belügyi szervek javaslatára.
Az újvidéki bíróság pénteken ezt nyilvánította semmissé, azzal az indokkal, hogy sem Teleki Júlia, sem pedig családtagjai esetében nem találtak olyan iratot a levéltárakban vagy egyéb közigazgatási hivatalokban, amely a bűnösségüket bizonyította volna. A végzést viszont már csak Teleki Júlia érhette meg kollektív bűnössé nyilvánított családtagjai közül. Eddig több mint 140 vajdasági magyar család kérvényezte a rehabilitálást, de a szerb bíróság csak néhány esetben hozott ítéletet.
A Délvidéken 1942 január-februárjában a honvédségi és csendőralakulatok partizánvadász rajtaütéseiben csaknem 3000-4000 ember vesztette életét. Két és fél évre rá, 1944 októberében és novemberében következett az akkori jugoszláv katonai hatalom és Tito partizánjainak megtorlása, amelyben egyes becslések szerint 30-40 ezer délvidéki magyar vesztette életét.
Az áldozatokat utólag háborús bűnösöknek kiáltották ki, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Csúrog (Curug), Zsablya (Zabalj) és Mozsor (Mosorin) teljes megmaradt magyar lakosságát - azokat, akik túlélték a vérengzést - mindenüktől megfosztva örökre kitiltották lakóhelyüktől. Gyalogmenetben egy koncentrációs táborrá átalakított településre hajtották őket, ahol az éhínség, a járványos betegségek, a mindennapos ütlegelések következtében 6500-an - köztük több száz gyerek - életüket vesztették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap