Árpád-kori templomot újítanak fel Bodrogszentesen
2011. október 11. 16:37 MTI
Folyik a Királyhelmectől (Král'ovsky Chlmec) néhány kilométerre található Bodrogszentes (Svatuse) műemlék templomának felújítása. A munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzt a falu pályázatokból teremtette elő.
Korábban
A református templom felújítása évekkel ezelőtt a Teleki László Alapítvány támogatásával kezdődött el. Az alapítvány először felmérte az Árpád-kori templom állapotát, és restaurálási tervet készített. Ennek megfelelően 2006-ban és 2007-ben a templom tetőszerkezetét konzerválták, kicserélték a sérült fagerendákat, új vízelvezető csatornát alakítottak ki, valamit az épületet cseréppel, a tornyot pedig fazsindellyel fedték be.
A műemlék eredetileg fából épült, egyedi kazettás mennyezetét néhány éve gomba támadta meg, a tetőzet cseréje után pedig a betegség egyre nagyobb károkat okozott a faszerkezetben - írja az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában.
A restaurálás befejezéséhez sem a falu önkormányzatának, sem a helyi egyházközségnek nem volt elegendő pénze, ezért a szlovák kulturális minisztériumtól, valamint a kormányfőtől kértek és kaptak segítséget. Időközben kiderült, hogy a faszerkezetben a gomba szerencsére sokkal kevesebb kárt okozott, mint azt korábban hitték, így a felújítás a tervezettnél rövidebb idő alatt befejeződhetett.
Miután a deszkalapok az eredeti helyükre kerültek, a szakemberek a templom belső tatarozásához is hozzákezdhettek, majd az építmény külső burkolatának javítása és festése következett. Tavaly egy újabb sikeres pályázatnak köszönhetően a templom bejáratainak restaurálására 10 ezer eurót (2,95 millió forint) fordíthattak.
A további munkálatokra az önkormányzat újabb pályázatot dolgoztatott ki, így az idén 5000 euróból két gótikus ablakot restaurálhatnak. A két ablak felújítása még az ősz folyamán befejeződik, a restaurálás folytatásához pedig hamarosan újabb pályázat útján próbálnak meg támogatást szerezni - nyilatkozta a napilapnak Liszkai Gusztáv, a falu polgármestere.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap