A szlovák nemzet születése
2011. október 17. 12:50
A szlovák nemzet születését, illetve Ľudovít Štúr munkásságát és a magyarországi szlovákok történetét dolgozta fel a Kalligram Kiadó gondozásában megjelenő új könyv; Demmel József munkáját október 20-án mutatják be a Szlovák Intézetben.
Korábban
Ľudovít Štúr (1815 – 1856) a szlovák történelem legjelentősebb személyisége volt. Ő hozta létre az önálló szlovák irodalmi nyelvet, szerkesztette és adta ki az első szlovák nyelvű politikai újságot, s ő volt az első olyan országgyűlési követ, aki a magyar törvényhozásban szlovák érdekeket jelenített meg. Stur volt az 1848-as szlovák politikai mozgalmak legfontosabb vezetője, de részt vett a katonai megmozdulásokban is, sőt, ő volt az, aki 1849 után először felvetette az önálló, Magyarországtól független szlovák állam létrehozásának gondolatát.
Demmel József monográfiája a Štúrral kapcsolatos szlovák történeti kánon empatikus újragondolására tesz kísérletet, új szempontok kiemelése és másfajta kérdések feltevése által egy merőben újszerű portrét rajzol meg róla. Megtudhatjuk a kötetből, hogy miképp lehetett döntő szerepe Kossuth Lajos nagybátyjának a szlovák irodalmi nyelv létrejöttében, hogy valóban felajánlotta-e Štúrnak Kossuth Lajos a barátságát és a szlovákok és magyarok közti szövetség lehetőségét az 1847-es országgyűlés tárgyalásai során, vagy hogy Štúr miként tudta befolyásolni az általa szerkesztett, csekély példányszámú, szlovák nyelvű újsággal Nagy-Britannia Magyarország képét. De arra is választ kaphatunk, hogy mely magyar politikusok vettek szlovák nyelvleckéket Štúrtól, hogy valóban antialkoholista volt-e, és hogy miért zárkózott el nem csak a házasságtól, de általában a férfi és nő közti viszonytól is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap