Nappali fényben Rembrandt Éjjeli őrjárata
2011. október 27. 12:15 MTI
Új címre lehet szüksége Rembrandt Éjjeli őrjárat elnevezéssel híressé vált festményének, miután olyan új megvilágításba került szerdán, amely szinte nappali fényben láttatja.
Korábban
Az amszterdami Rijksmuseumban történt változás megdöbbentő, mivel most a kép korábban alig látható vagy háttérbe száműzött szereplői is élénk színekben ugranak elő.
Az 1642-ben készült alkotás Frans Banninck Cocq és Wilhelm van Ruytenburch csapatát ábrázolja. A mű eredeti címe is a képen szereplő amszterdami polgárőrökre, illetve két vezetőjükre utal, akik a 34 ábrázolt személy között a két központi figurát adják a hatalmas vásznon.
Wim Pijbes, a múzeum igazgatója a szerdai bemutatón elmondta, hogy a - kompozíciója, dinamikus mozgásábrázolása, valamint a fények, színek és árnyékok használata miatt - Rembrandt legnagyszerűbb művének tartott festmény Éjszakai őrjárat elnevezése már nem találó, mert a besötétedett lakkréteget évtizedekkel ezelőtt eltávolították.
A múzeumban most bemutatott új LED-es megvilágítási technika még inkább visszahozza a mestermű eredeti megjelenését, és kiemeli egyebek közt a háttér zöldes kőből lévő boltíveit. Korábban halogén spotlámpákkal világították meg a festményt, ez azonban a vászon több mint 1 Celsius-fokos felmelegedéséhez vezetett. Az új LED-lámpák felülről lefelé irányulva sokkal egyenletesebben világítják meg a vásznat, ráadásul az általuk kibocsátott hő töredéke a korábbinak.
Rogier van der Heide, a Philips világítási szakértője elmondta, hogy a projekt körülbelül három hónapig tartott. Az alkalmazott fény végül gondosan kiválasztott fehér fények "igen összetett spektruma" lett, amely leginkább a délutáni napsütéshez hasonlítható, miközben nyugati irányba nézünk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.