Történelmi parádé a Vörös téren
2011. november 7. 17:09 MTI
A 70 évvel ezelőtti katonai parádéra emlékezve korabeli haditechnikai eszközök és korhű egyenruhába öltözött katonák vonultak fel hétfőn a moszkvai Vörös téren.
Korábban
A Nagy Honvédő Háborúban bevetett haditechnikát kedvelők nagy örömére ismét láthatóak voltak a népnyelvben "Katyusáknak" nevezett BM-13-as rakéta-sorozatvetők, valamint a T34-es tankok, a GAZ-67-esek és még számos idős harci jármű. A különböző csapategységeket és a történelmi eseményt felelevenítő életképeket 7 ezer katona, kadét és számos ifjúsági hagyományőrző csoport mutatta be. A felvonulók között a történelmi esemény még élő résztvevői is ott voltak a Vörös téren.
1941. november 7-én gyakorlatilag a Moszkva védelmére érkezett csapatok, a 20 ezer katona egyenesen a Vörös térről indult a frontra, amely akkor csupán 13 kilométerre volt a fővárostól. Az akkor harcoló veteránok közül negyvenketten, akik 70 évvel ezelőtt még ott masíroztak a frontra menők között, hétfőn katonai dzsipekről integettek a nézőknek. A Rosszija 24 hírtelevíziónak elmondták: a parádé komoly harci cselekedetnek minősült abban az időben, amellyel azt üzenték a támadó német seregeknek, hogy Moszkvát mindenáron megvédik.
A tribünön 1941. november 7-én Sztálin és az ország vezetése fogadta a katonák üdvözlését, most Szergej Szobjanyin főpolgármester mondott ünnepi beszédet. November hetedikét másképp és másutt ünnepelte a parlament alsóházában helyet foglaló orosz kommunista párt. Tagjai és támogatói országszerte megemlékeztek az 1917-es forradalomról. Moszkvában a Lenin mauzóleumnál koszorúztak, és a Puskin térről a Bolsojjal szemközti Színháztérre, Marx Károly szobrához vonultak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap