Felújítják a sepsiszentgyörgyi könyvtárat
2011. november 8. 14:52 MTI
A román kulturális minisztérium támogatásával felújítják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárnak is otthont adó műemlékértékű épületet, amivel megoldódik egyebek között az intézmény raktározási gondja.
Korábban
A felújítási munkálatokról Szonda Szabolcs könyvtárigazgató számolt be a Krónika című erdélyi napilapnak. Eszerint a felújítást az alapoktól kezdik, így több évig is eltarthat a tatarozás, hiszen a munkálatok ütemét befolyásolja majd, hogy a szaktárca mennyi pénzt tud elkülöníteni évente erre a célra.
A minisztérium az idén több mint százezer eurónak megfelelő lejösszeget folyósított a könyvtárnak, amiből elkészültek a tervek, a maradék pénzből pedig elkezdik a felújítási munkálatokat.
Az 1832-ben épült ingatlan felújításának első lépéseként a mélyraktárt építik ki az alagsorban, amire nagy szüksége van az intézménynek, mert évek óta tárolási gondokkal küszködnek.
A raktár megépítésével több, jelenleg tárolónak használt helyiség szabadul fel, így megnő majd a közönségszolgálatnak szánt tér. A tervek szerint a következő években módosítják a belső tereket, hogy hatékonyabban szervezhessék meg az intézmény működését. A tetőtérben vendégszobát és multifunkcionális termet alakítanak ki, az egyik terembe pedig mozgószínpadot is beszerelnek. Az épület földszintjén kávézó fog működni.
A munkálatok a szükséges berendezésekkel és felszerelésekkel együtt becslések szerint összesen egymillió euróba kerülnek. A teljes összeget a román kulturális minisztérium fedezi a műemléképületek rehabilitálására elkülönített alapból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap