2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Polgárháborús puskagolyókat találtak Nagy-Britanniában

2011. november 17. 09:20 BBC News

Brit régészek 17. századból származó golyókat találtak egy ásatás során Berkshire megyében.

A golyókat Newbury-ban, az Essex Streetnél folyó csatornázási munkálatok során találták meg. Mike Hall régész szerint a most felfedezett hét golyó is azt mutatja, hogy a newbury-i csatában a felek keményen küzdöttek egymással. Az ütközet mindössze egy napig tartott, amely során hatezer katona vesztette életét.

Hall elmondta: azért döntött régészkollégáival a terület feltárása mellett, mivel korábban ismert volt, hogy a területért komoly versengés folyt a royalisták és a parlament hívei között. A leletek a West Berkshire Museumban kerülnek bemutatásra.

Az angol polgárháború 1642-ben tört ki, elsősorban I. Károly és a parlament közötti sorozatos összeütközések következtében. A parlamentiek 1645-ös győzelme Nasby-nél lényegében megsemmisítette a királypárti hadsereget; Károly Newarknál megadta magát a skót hadseregnek. Miután megszökött, és újrakezdte a harcot, rövid idő múlva ismét a parlament kezére jutott, majd perét követően lefejezték. 1649-ben kikiáltották a köztársaságot, amelyet 1653-tól Oliver Cromwell irányított. Őt Richard követte, aki rövid idő múlva lemondani kényszerült. 1660-ban restaurálták a királyságot, és II. Károly végre elfoglalhatta apja trónját.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár