Megemlékezés a londoni 6:3-ról
2011. november 22. 11:01 MTI
Az Aranycsapat Alapítvány hétfőn tartotta megemlékezését az "évszázad labdarúgó-mérkőzésének" évfordulója alkalmából, melyre 2003 óta minden évben sort kerít.
Korábban
Pénteken lesz az 58. évfordulója az angol-magyarnak, amelyet a legendás Aranycsapat 6-3-ra nyert meg a londoni Wembley Stadionban. Ez volt az első alkalom, hogy a háromoroszlános gárda hazai pályán kikapott egy nem brit csapattól.
"Az évszázad mérkőzése kifejezést nem mi találtuk ki, hanem az angolok" - nyilatkozta Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke egy óbudai étteremben rendezett összejövetelen, amelyen megjelent Grosics Gyula, a legendás együttes kapusa, valamint Várhidi Pál is, aki a cserepadról nézte végig ezt az összecsapást. "A mérkőzés előtt az angolok megfigyelői Magyarországon jártak, látták a svédek elleni döntetlenünket és azt mondták, hogy simán megnyerik majd a londoni találkozót. Erre mi már a 45. másodpercben vezettünk, 6-3 lett a vége, de volt két kapufánk, egy meg nem adott gólunk és több helyzetünk is, valóságos csoda volt."
"Szerencsére az angolok azonnal revánsot akartak, aztán ahogyan azt mondani szokták, egy hétre jöttek, de 7-1-gyel mentek" - tette hozzá Kű Lajos, aki az 1972-es müncheni olimpián szerzett ezüstérmet. Az összejövetel előtt az egybegyűltek a Szent István-bazilikában Puskás Ferenc síremlékét koszorúzták meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap