Elárverezték a Tintin alkotójának emléktárgyait
2011. november 29. 10:11 MTI
Egy hónappal Steven Spielberg Magyarországon is bemutatott Tintin-filmjének bemutatója után másfajta posztumusz sikert ért el a világjáró riporter "szülőatyja", Hergé (polgári nevén Georges Prosper Rémi, 1907-1983). A legendás képregényszerző alkotásaiból és emléktárgyaiból az előre várt összegnél messze magasabb, csaknem 1,9 millió eurós bevétel (kb. 570 millió forint) folyt be egy aukción.
Korábban
Összesen 856 különböző tétel került kalapács alá az Artcurial aukciósház hétvégi párizsi árverésén, ezeknek csaknem a fele viszonylag friss, másik része régebbi volt, és akadt néhány rendkívüli alkotás is. A zsúfolt teremben a bő választék 85 százalékára volt vevő - számolt be a francia média.
A beszámolók szerint a legizgalmasabb vetélkedés - mintegy Spielberg filmjére kacsintva - Az unikornis titka című kötet egyik eredeti guas- és akvarellképéért folyt. 35-40 ezer euróra becsülték és végül 168 900 euróért kelt el. Egy másik eredeti rajz A 714-es sydney-i járat című kötetből 25 000 és 35 000 euró közötti szintről 90 100 euróra kúszott fel. Gyorsan emelkedett magasba Hergé ama rajza is, amelyen Tintin látható rakétáján ülve: 10 ezres szintről 40 ezer euróra jutott.
Nat Neujean Tintin figuráját megtestesítő embernagyságú bronzszobra az eredeti 125 ezres becslésről 143 900 euróra tornászta fel magát. Az albumok sorában a fekete-fehérben készült, A fáraó szivarjai című kötetet 51 300 eurón ütötték le. A legmeredekebb pályát azonban A Holdon jártak című képregény írta le, bár ebben közrejátszott az is, hogy Hergé mellett hat olyan űrhajós írt bele ajánlást, aki valóban megfordult Földünk égi útitársán: 10 ezer euróról csaknem 100 ezerre jutott fel.
Hergé a világ egyik legmagasabbra értékelt képregényalkotója. 2008-ban egyik guasképe ugyancsak az Arcturial árverési csarnokban 764 200 euróval állította fel a műfaj világrekordját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap