Megemlékezések Wallenbergről
2011. december 20. 17:34 MTI
Svédország nemzetközi vándorkiállítással, bélyegkibocsátással, szemináriumokkal és könyvekkel emlékszik meg a több tízezer magyar zsidó életét megmentő Raoul Wallenberg születésének századik évfordulójáról.
Korábban
Stockholmban már kedden megnyílt egy fényképkiállítás, amelyet jövőre bemutatnak Magyarországon, Németországban, Oroszországban, Izraelben, az Egyesült Államokban és Kanadában is. A bélyegeket májusban bocsátják ki.
Az 1912. augusztus 4-én született Raoul Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint 20 ezer ember életét mentette meg közvetlenül azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket, és ő tántorította el a megszálló német erőket attól, hogy lemészárolják a fővárosi gettó mintegy 70 ezer lakóját. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a további sorsa felől nagy a bizonytalanság. A szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg, de egyes források tudni vélik, hogy még évekkel később is fogolyként élt.
Carl Bildt svéd külügyminiszter egy keddi megemlékező beszédében a svédek büszkeségének nevezte Wallenberget azért, amit másokért tett. Hozzátette azonban, hogy szégyent is kell érezni amiatt, amit őérte nem tettek meg.
A szervezők közölték, hogy az emlékév során kutató szemináriumokat is rendeznek, és tervbe vették négy új könyv kiadását az életéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap