Dickenst ünnepli a világ
2011. december 27. 10:20 MTI
Charles Dickens volt Anglia első igazi irodalmi szupersztárja. Jövőre, 200 évvel születése után az egész világ ünnepli majd a klasszikust, akinek szelleme máig ható nyomot hagyott az irodalomban, a filmen, a színházban, a zenében és a képzőművészetben. Sokak szerint a karácsony modern kultusza is neki köszönhető.
Korábban
A Twist Olivér, a Szép remények, az Örökösök vagy A két város regénye című klasszikusok szerzőjét az angol nyelvű irodalom legnagyobbjai közt emlegetik. Síremléke ott áll a Költők sarkában, a londoni Westminster apátságban.
Újra és újra kiadott könyvei több százmillió példányban keltek el, műveiből még életében színpadi feldolgozások készültek. A mozi, majd évtizedekkel később a televízió születése után pedig Dickens minden idők legtöbbször adaptált regényírója lett, csak a némafilmkorszakban több mint száz rövid és egészestés játékfilmet forgattak munkáiból.
"Dickens prózája előrevetítette a filmes technikát" - magyarázta Michael Eaton, a legnagyobb szabású Dickens retrospektív sorozat társkurátora. A Dickens on Screen című vetítéssorozatot a londoni Brit Filmintézetben (BFI) rendezik meg 2012 januárjától márciusáig. Többek között a Karácsonyi ének 1901-ben készült Scrooge - or Marley's Ghost című némafilmes változatát és egy 1913-as Copperfield Dávid-adaptációt is bemutatnak. A program két kiemelt alkotása azonban a David Lean rendezésében született 1946-os Szép remények, valamint az 1948-as Twist Olivér, amelyeket Carol Reed Oscar-díjas Oliver! című musicaljével együtt a legnagyszerűbb Dickens-feldolgozásoknak tartanak.
Öt tévéfilmmel is tisztelegnek az író előtt, Mike Newell brit rendező pedig saját felfogásában forgatja a Szép remények egy új változatát, amelynek premierjét szintén jövőre tervezik. A viktoriánus kor szerzőjének számos kiállítást is szentelnek, ezek közül több már meg is nyílt Nagy-Britanniában, de sokat kifejezetten a bicentenárium pontos dátumára, 2012. február 7-re időzítenek a szervezők.
A londoni Viktória és Albert Múzeum novembertől látogatható Dickens-tárlata a szerző önéletrajzi jellegű művei közé sorolt Copperfield Dávid című regényének kéziratát is bemutatja. A The British Library Sóvárgás a szellemek után: Charles Dickens és a természetfölötti címmel hirdette meg kiállítását, a London Múzeum pedig a Dickens és London témával csalogatja a közönséget.
Európában többek között a zürichi Stauhof Múzeumban és a Dickens által gyakran felkeresett észak-franciaországi D'Hardelot kastélyban rendeznek kiállítást. A legnagyobb amerikai Dickens gyűjteménynek helyet adó Morgan Library and Museum szintén számos kuriózumot, köztük kéziratokat, leveleket, fényképeket, eredeti illusztrációkat és karikatúrákat kínál az érdeklődőknek.
A British Council Örményországtól Zimbabwéig több mint ötven országban szervez megemlékezéseket az évforduló alkalmából. Sorra jelennek meg az új Dickens-életrajzok: köztük van Claire Tomalin kötete Charles Dickens: A Life címmel, amely idén a Costa Book Awards szűkített listáján is szerepelt. A Penguin kiadó pedig díszdobozos Dickens-gyűjteménnyel tiszteleg az író előtt. Az amerikai Da Simmons idén kiadott Drood című regénye nagy feltűnést keltett. A Hyperion szerzője Dickens kortársa, Wilkie Collins emlékiratai nyomán számol be a regényíró életének utolsó évéről. A Brit Királyi Pénzverde az író portréjával díszített kétfontos érmét készít az évfordulóra, Dickens szülővárosa, Portsmouth pedig elhatározta, hogy szobrot állít az irodalmi géniusz emlékére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap