Az elnök meztelen
2012. január 14. 18:29
Egymást érik az előválasztások az Egyesült Államokban, ahol egyelőre azért folyik a harc, hogy ki legyen a demokrata Barack Obama kihívója. A szexbotrányoktól, kínos elszólásoktól és történelmi félremagyarázásoktól hangos idei kampány republikánus résztvevőinek az idő előrehaladtával egyre inkább hozzá kell szokniuk a hangnem eldurvulásához, a sajtó ingerküszöbét eladdig el nem érő ügyek felmelegítéséhez. Az USA történetében bőven akadt arra példa, hogy egy elnökjelöltet a kritikusnak számító választási évben ért "meglepetés", de a legnagyobb botrányok legtöbbször a hivatali években pattantak ki. Most ezekből válogattunk.
Jackson
Andrew Jackson talán nem is gondolta volna, hogy kampánybéli legnagyobb ellensége nem egy minden hájjal megkent politikus, hanem egy nő lesz, ráadásul saját hitvese. Jackson jóval azelőtt, hogy megválasztották volna az Egyesült Államok hetedik elnökének (1829-1837), elvette Rachel Donelsont. A nő egyszer már férjezett volt, de később elvált. Csakhogy mint utóbb kiderült, nem törvényesen, férje ezért házasságtöréssel vádolta meg az asszonyt. Jacksonnak végül három évet kellett várni, hogy hivatalosan is az oltár elé vezesse Donelsont.
Ugyan az eset harminc évvel Jackson hivatalba lépése előtt történt, ellenfelei nem mulasztották el az elnökjelölt orra alá dörgölni a kényelmetlen témát az 1828-as választás idején – Jackson felesége becsületének védelmében több párbajban is részt vett –, amit a demokrata párti politikus személye és a beiktatása előtt röviddel elhunyt felesége elleni támadásként értékelt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap