Újabb darabok törtek le a Colosseumból
2012. január 16. 11:25 MTI
Újabb törmelékdarabok zuhantak le a Colosseum második emeletéről a római műemlék előtti térre. Az ismételt omlást az amfiteátrum tavaszra tervezett restaurálása körüli viták kísérik.
Korábban
Az olasz sajtó "krónikus betegnek" nevezte a Colosseumot, amelyről december végén kétszer potyogtak törmelékek, ezúttal pedig egy hét centiméteres ókori tégladarab is lehullt a falról. Rossella Rea, a Colosseum igazgatója a galambok okozta károkról beszélt. A Legambiente környezetvédelmi egyesület az ókori épület mellett óránként elhaladó háromezer-négyszáz járművet tette felelőssé.
Gianni Alemanno, római főpolgármester azonban nem zárta ki a szándékos károkozást sem, gyanúsnak nevezte, hogy az omlássorozat éppen a helyreállítás közeledtével következett be. A márciusban kezdődő, 25 millió eurós restaurálásból tíz milliót a római kulturális tárca biztosít, a többit a Diego Della Valle vállalkozó vezette befektetői csoport finanszírozza.
A Codacons fogyasztóvédő egyesület azonban megkérdőjelezte a Della Valléval kötött szerződés szabályosságát. Az ügyben az ügyészség vizsgálatot indított. Della Valle ezért előbb visszalépett, majd ismét megerősítette, hogy vállalja a restaurálást.
"A világ egyik leghíresebb műemléke forog veszélyben. Őrültség megakadályozni a helyreállítását. Az államnak nincsen pénze a Colosseumra, nem szabad a Della Valle képviselte lehetőséget elszalasztani" - nyilatkozta Alemanno.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap