Mégse lesz Mein Kampf válogatás
2012. január 30. 10:48
A történészek üdvözölték a Hitler antiszemita manifesztumának újranyomtatását bejelentő lépést, amire először került volna sor Németországban azóta, hogy a náci diktátor 1945-ben öngyilkosságot követett el. A brit kiadó végül visszakozott.
Korábban
„Meg vagyunk gátolva abban, hogy hozzájussunk az íráshoz. Az egész világon lehet olvasni, még héberül is Izraelben” – nyilatkozta Horst Poettker professzor, aki néhány kommentárral látta el az írást. „Úgy gondolom, hogy a lehető legszélesebb közönséghez kell eljuttatnunk, mivel ez a legjobb módja annak, hogy megismertessük az embereket a nemzetiszocialisták eszméivel és ezzel meg tudjuk mutatni, hogy mi volt annyira ezekben vonzó” – tette hozzá.
A zsidó közösségek korántsem voltak annyira lelkesek az ötlettől. „A holokauszttúlélők megdöbbentek azon az érzéketlenségen és pőre kereskedelmi szándékon, ami a válogatás publikálásával jár” – mondta el Elan Steinberg az American Gathering of Holocaust Survivors and their Descendants részéről. Szerinte ez nemcsak az áldozatok elleni morális támadás, hanem Németországra is rossz fényt vet, amely viszont szeretné lezárni sötét múltját.
Bajorország végül jogi lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Peter McGee megjelentetné a Mein Kampf 12-15 oldalból álló válogatását, amelynek egyik oldalán Hitler művéből vett részletek olvashatók, míg a másikon neves történészek megjegyzései láthatók; ez utóbbi egyébként a Zsidók Központi Tanácsa vezetésének kérése volt.
A Mein Kampf ugyan nincs betiltva Németországban, de a jogokat 2015-ig (ekkor lesz Hitler halálának 70. évfordulója) birtokló Bajorország eddig nem engedélyezte az újranyomást. Az 1924-ben, Hitler börtönéveiben íródott műből 1945-ig tízmillió példányt nyomtattak, 1936-tól minden friss házaspár kapott egyet ajándékba az államtól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.