Megújult a Csontváry Múzeum
2012. január 30. 10:04 MTI
Megújultak a pécsi Csontváry Múzeum kiállítótermei; az intézmény a két hónapig tartó rekonstrukciót követően kedden nyílik meg újra a látogatók előtt.
Korábban
Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztályának vezetője elmondta: az 5,1 millió forintba kerülő munkálatok keretében átfestették a falakat, mázoltak, felcsiszolták és lelakkozták a parkettát, valamint korszerűsítették a világítási rendszert.
Hozzátette, hogy a kiállítás a falak vöröses, okkeres árnyalatának köszönhetően látványosabb lett, a tárlat hangulatához illő új megvilágítás pedig kiemeli, "tüzesebbé teszi" a képeket.
Sárkány József a rekonstrukció szükségességét azzal indokolta, hogy ehhez hasonlóra utoljára két évtizeddel ezelőtt volt mód, a múzeum pedig továbbra is méltó körülmények között szeretné őrizni a műkincseket, páratlan élményt nyújtva a látogatóknak, akikből az elmúlt húsz évben egymilliót fogadtak.
A feladatok elvégzéséhez jó alkalmat adott, hogy az alkotások nagy részét kölcsönadták a szegedi és szentesi Csontváry-kiállítás megrendezéséhez, így a múzeumot ideiglenesen bezárták. A kivitelezés révén lehetőség kínálkozott a tárlat anyagának átrendezésére is, arra, hogy másként értelmezzék a képek közötti kapcsolatokat és megpróbáljanak új összefüggéseket bemutatni.
A Csontváry Múzeum kedden délután négy órakor nyílik meg újra az érdeklődők előtt. Ebből az alkalomból ünnepséget szerveznek, amelyen Bertók László Kossuth-díjas költő felolvassa Villanyvilágított fák Jajcéban című költeményét, és megosztja a közönséggel Csontváryval kapcsolatos gondolatait. Az eseményen fellép "A Hetedik" Kortárs Táncműhely, majd Nagy András muzeológus, esztéta tart tárlatvezetést a résztvevőknek.
A baranyai megyeszékhelyen 1973 óta működik a Csontváry Múzeum. Az intézmény Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) festőművész mintegy 100 alkotásból álló életművéből 42 műtárgyat, ebből 14 grafikát és 28 festményt őriz. A művek a Magyar Nemzeti Galéria, a Janus Pannonius Múzeum és a pécsi önkormányzat tulajdonában vannak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.