2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Drámai felvételek Kennedy meggyilkolásának napjáról

2012. február 2. 08:45

Közel fél évszázad telt el a dallasi merénylet óta, de csak most tették közzé az amerikai Nemzeti Levéltár internetes oldalán azokat a hangfelvételeket, amelyek az elnöki különgépen, az Air Force One-on és a Washingtonban történteket örökítették meg a tragikus napon.

Ezeken jól hallatszik, ahogy az Egyesült Államok új elnöke, Lyndon Johnson és felesége, Ladybird próbálja megvigasztalni a merénylet áldozatául esett demokrata politikus édesanyját. „Azt kívánom Istentől: bárcsak tehettem volna valamit érte. Osztozunk a fájdalmában”.

„Köszönöm. Nagyon köszönöm” – válaszolta Rose Kennedy. Tudom, hogy szerette Jacket. És ő is szerette magát” – fűzte hozzá az asszony. „Mrs. Kennedy” – szólította meg a fiát gyászoló Rose-t Johnson felesége. „Csak azt akartuk…úgy érezzük, hogy elvesztettünk…” – hallható a felvételen. „Köszönöm” – ismételte meg Rose Kennedy, majd búcsút vettek egymástól.

Dean Rusk külügyminiszter a többi kormánytag társaságában éppen egy ázsiai útról jött haza, amikor a repülőgépen (Wayside) értesült a tragédiáról. „Ez a Situation Room. Továbbítás a Wayside-nak. Olyan hírt kaptunk, amely szerint az elnök halott, 35 perce halt meg”.

A Fehér házi Kommunikációs Ügynökség hangfelvételei között van egy 42 perces verzió is az eredeti felvételek között, ami ismét felkeltheti az összeesküvés-elmélet gyártók érdeklődését, sokan ugyanis továbbra is azt kérdezik: vajon mi lehetett az oka a szalag megvágásának?

A Kennedyvel meglehetősen hűvös viszonyt ápoló Curtis LeMay, a légierő vezérkari főnökének holléte a gyilkosság napján sokáig rejtély volt. Az új hangfelvétel szerint LeMay éppen egy repülőgépen tartózkodott, még akkor is, amikor JFK holttestét Washingtonba szállították. Robert Dallek történész szerint vészjósló jelentése van annak, mikor LeMay segítője azt mondja: túl késő lesz, ha a vezérkari főnököt nem éri el 30 percen belül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár