Világháborús Pompeji Franciaországból
2012. február 15. 11:08 The Daily Telegraph
21 német katona maradványait rejtette az az első világháborús menedékhely, amelyet csak most, 94 évvel az elesettek halála után tártak fel.
Korábban
Összesen 34 katona keresett menedéket a szövetségesek támadása elől, mikor 1918-ban egy becsapódó lövedék mindannyiuk életét kioltotta. 13 holttestet korábban már kiástak, de a többi áldozat kiemelését akkor még túl veszélyesnek tartották.
A tömegsírt egy szokásos, sztrádaépítés előtti leletmentő ásatás során találták meg francia archeológusok, akik azonnal Pompejihez hasonlították a menedéket, mivel az áldozatokat pontosan abban a pozícióban találták meg, ahogy a fejük fölötti alagút berobbanásakor meghaltak – volt akit ülve, mást ágyon fekve érte utol a végzete.
Számos személyes holmi is előkerült, a csizmák, sisakok és fegyverek mellett borosüvegek, szemüvegek, tárcák, pipák, cigarettatartók, zsebkönyvek, sőt egy kecske is, amely tej- és húsforrásként szolgált a nyugati fronton harcoló katonáknak. A tárgyak jó állapotban őrződtek meg, mivel levegő, víz vagy fény szinte alig érte őket.
A 90 méter hosszú alagút Alsace régióban, Carspach városában, közel 5 és fél méterre mélyen található.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap