A harcosokat erősítették az Iliász madarai
2012. február 17. 08:53
Az Iliászban szereplő madarak segítették a harcosokat és a királyokat a nehéz döntések meghozatalában, valamint az emberi önbecsülés és biztonság megalapozásában.
Korábban
A svéd Gothenburgi Egyetemen született doktori disszertáció 35 olyan jelenetet vizsgált meg a Homérosz-féle Iliászból, amelyben madár szerepel. Az ókori görög eposzban az istenek gyakran tűnnek fel madáralakban, s visznek üzenetet ily módon az embereknek. De a halandók is használják a madarakat jelként és szimbólumként, hogy minél mélyebb tudásra tegyenek szert isteneik létezésével kapcsolatban, s hogy kipuhatolják a jövőre vonatkozó szándékaikat.
„A madarak központi szerepet játszanak az Iliászban. Gyakran fontos és veszélyes harci helyzetben tűnnek fel, vagy éppen kockázatos utazások előtt találkozhatunk velük. Ha valaki pozitív üzenetet kapott egy madártól, az növelte a harci szellemét, de egyben megkönnyebbüléssel is eltöltötte a harcost, mivel tudta, hogy az istenek vele vannak” – írja Karin Johansson.
A leggyakoribb fajok közé tartozik a vadászsólyom, a szirti galamb és az aranysas, de gyakran feltűnik a szakállas keselyű. „Fontos a madarak azonosítása, és a viselkedésük valamint karakterük figyelemmel követése. A különleges madárfajok ugyanis különleges üzenetet is vittek. Ha ezt nem figyeljük meg, fontos részletek felett sikkadhatunk el” – teszi hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap