Sok a bizonytalanság Chaplin körül
2012. február 20. 11:50
A brit titkosszolgálat az után nyomozott, hogy a világhírű színész, Charlie Chaplin esetleg francia polgár volt-e – derült ki a titkosítás alól feloldott iratokból.
Korábban
Bármennyire is igyekezett, a hírszerzés semmilyen bizonyítékot nem talált Chaplin brit származására, pedig a színész folyamatosan azt hangoztatta, hogy 1889-ben, Londonban született. Erre tettek rá egy lapáttal az amerikai hatóságok, amikor 1952-ben – ebben az évben hagyta el az országot a kommunista kapcsolatokkal vádolt Chaplin – arra kérték az MI5-ot, hogy nézzen utána a komikus gyökereinek.
A brit tisztek nem találtak születési anyakönyvi kivonatot, a legkorábbi hivatalos okirat egy 1920-ból származó útlevél volt. A nyomozáskor arra a következtetésre jutottak, hogy Chaplin Fontainebleau-ben, Párizs vagy Melun mellett született, de az amerikaiak azt is megtudták, hogy a 20. század eleji filmművészet egyik legbefolyásosabb személyiségének neve eredetileg Israel Thornstein volt, s az is felmerült, hogy a férfi valójában Oroszországból származó zsidó lehetett.
A kutakodások ellenére az MI5 egyik állítást sem tudta érdemben cáfolni vagy megerősíteni, ezért Charlie Chaplin származását a mai napig rejtély övezi. A britek azt viszont határozottan visszautasították, hogy a színész kommunista lett volna, szerintük csupán „szimpatizált” az eszmékkel, s legfeljebb „progresszív vagy radikális” volt.
A mccarthyzmus áldozata
A filmsztár – állítása szerint – 1889. április 16-án született London déli részén, Walworthban, az East Streeten, négy nappal korábban, mint az 1940-es Nagy diktátor című filmjében kifigurázott Adolf Hitler. A Scotland Yard különleges egysége semmilyen bizonyítékot nem talált ennek alátámasztására, s inkább annak a forrásának hitt, aki váltig állította, hogy a bohókás színész Fontainebleau-ben látta meg a napvilágot. Ennek a brit hírszerzés, az MI6 is utánament, de ugyanúgy eredménytelenül zárult az erre irányuló vizsgálat.
Tavaly újabb fordulatot vettek az események, ugyanis napvilágot látott egy levél, amelyet az örökösök hoztak nyilvánosságra: ebben az áll, hogy Chaplin ugyan Nagy-Britannia területén született, de nem Londonban, ahogyan állította, hanem Birmingham mellett, Smethwickben, egy cigánytelepen.
A Chaplin ügyét tárgyaló MI5-iratokból az is kiderült, hogy a Joe McCarthy amerikai szenátor által indított kommunistaellenes intézkedések foglyává vált hatóságok mindent megtettek azért, hogy Hollywood ünnepelt sztárját is negatív fényben tüntessék fel: azt állították, hogy Chaplin pénzzel támogatta a különféle kommunista frontszervezeteket, de Washington a párttagságot már nem tudta bizonyítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap