A válság betemeti a görög kincseket
2012. március 6. 15:32
Inkább visszatemetik a földbe a görög régészeti leleteket, mintsem feltárnák azokat a gazdasági válság által fojtogatott intézmények munkatársai, akik pénz híján lassan meg sem tudják kezdeni az ásatásokat.
Korábban
„A Földanya a legjobb védelem a régiségeink számára” – jelentette ki Michalisz Tiveriosz, a thesszaloniki Aristotelio Egyetem régészprofesszora. Tiveriosz tudja, mit beszél: ő volt az, aki legutóbb azzal az ötlettel állt a görög kulturális miniszter elé, hogy temessenek be egy addig ismeretlen, a korai kereszténység idejéből származó bazilikát, amelyet két éve, egy metró építésekor fedeztek fel. Pénz ugyanis nincs a feltárásra.
„Hagyjuk a leleteket a föld alatt, s találják meg a régészek évezredekkel később, amikor a görögök és politikusaik sokkal nagyobb tiszteletet fognak érezni a történelem iránt” – fakadt ki a régészprofesszor. Ebben az esetben viszont – szólnak az ellenérvek – a műkincstolvajok szabadon garázdálkodhatnak a lelőhelyeken, mivel a görög államnak elegendő számú őrre sem futja.
Hasonlóan rossz tapasztalatokról számolt be Pavlosz Kriszosztomu archeológus, aki mint elmondta: tavaly egyetlen egy feltárást sem tudott megkezdeni Görögország északi részén, pedig többek között azért az ötvenhektáros nekropoliszért is ő felel, ahol a makedóniai királyság központja volt. Az itt talált aranymaszkok értékét szakértők több mint 11 millió euróra becsülik.
Görögország a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól érkező kölcsön fejében rendkívül szigorú költségvetési politikát kénytelen folytatni. A drámai megszorítások életbe léptetése után két görög múzeumot is megtámadtak: januárban egy Picassót és két másik műalkotást loptak el az athéni Nemzeti Galériából, majd februárban két fegyveres rabolt el több mint hetven tárgyat az olümpiai régészeti múzeumból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.